Protestáns Tanügyi Szemle, 1932
1932 / 4. szám - Rácz Lajos: Régi magyar kapcsolatok Angolországban
106 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE efelől Zsigmond hercegnek, mert a herceg 1651 január 8-án Fogaras- ról azt írja Klobusiczld András jószágigazgatónak és iskolai gondnoknak : „Comenius uram... miből panaszkodott Tolnai uram ellen, isten kivivén, meg kell orvosolnunk azt is.“ Részben e súrlódás megelőzésének, részben az egyházkormányzatban tervbevett újítások hathatósabb munkálásának gondolata vezette Lórántfy Zsuzsánnát, mikor 1650 őszén Tolnait, Veréczi helyett, pataki első pappá akarta tétetni, de törekvése a pataki gyülekezet ellenállásán hajótörést szenvedett.1 Talán ekkor adatta, részben kárpótlásul, részben hogy tekintélyét emelje, Comenius a fejedelemasszony által Tolnainak a profesz- szori címet.1 2 d) Végül szembeállította Tolnait Comeniusszal az iskolai színjátékok előadásának kérdése, melyeknek Tolnai — Kálvin példája nyomán — elvi ellensége volt s főként az ő ellenállása okozhatta, hogy Comenius ebbeli törekvéseivel éveken át hiába fáradozott s csak utolsó pataki esztendejében, 1654 tavaszán tudta, a fejedelemasszony határozott rendelkezése folytán, iskolai színműveit előadatni, amikor oly nagy sikert aratott velők, hogy Tolnait is egészen a maga pártjára hódította. Comenius önéletrajzi följegyzéseiben Tolnait úgy tünteti föl, mint aki, talán féltékenységből, neki és jószándékú javaslatainak, utóbb ellensége lett („meum, meliorumque consiliorum adversarium fuisse repertum“). A féltékenységre már a) alatt megtettem észrevételemet. Kiegészítésül még a következőket kell megjegyeznem. Comenius ezeket az életrajzi följegyzéseket 1669-ben, tehát 77 éves korában, gyöngülő emlékezettel írta, amiről helyi és időrendi tévedései tesznek bizonyságot, melyek nem egyszer ellenmondásban állnak leveleivel, vagy korábban tett nyilatkozataival. Tolnairól szóló kedvezőtlen nyilatkozata is ezek sorába tartozik. A közöttük támadt súrlódásokat, ellentéteket, melyek előidézésében Comenius- nak is része volt, nem lehet a Tolnai „ellenséges érzülete“ gyanánt feltüntetni. Semmi adatunk sincs arra, hogy Tolnai a Comenius iskolai reformjaiban gáncsoskodott volna ; e föltevésnek maga Comenius ellentmond, mikor Búcsúbeszédében azt állítja Tolnairól, hogy „iskolai reformmunkáiban fő-fő és állandó sürgetője és ösztönzője volt.“ Ha sürgette őket, támogatnia is kellett Comeniust, hogy azok életbeléphessenek ; ámde lehetetlenség, hogy aki Comeniusnak tanügyi reformjaiban főmunkatársa volt, ellensége lehetett, irigykedhetett volna reá. Nehéz föltennünk, hogy Comeniusnak e nyilatkozatot csak az udvariasság adta volna ajkára. Megerősíti Comeniusnak Tolnairól való kedvező véleményét egy 1657-ben, 3 évvel Patakról való eltávozása után, tehát amikor már igazán semmi oka sem lehetett arra, hogy iránta udvariaskodjék, az Opera Did. Omnia IV. részében 1 Zoványi icl. mű 261-262. 1. 2 „A nagyhírű, nevű Comenius Ámos Jánosnak akarattya volt, hogy professori titulussal illessen“ — írja Tolnai 1654-ben Daneus Rácai c. könyve 150. lapján. I
