Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 3. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 106 a nevezetesebb kritikákat), melyek Kosárynéval foglalkoznak. Ezeket fel is kellett volna használnia az írónő munkásságának a magyar kritikai tudatban megtett útja megrajzolásához s nem egyszerűen megelégednie olyan kritikai „tekintélyek“, mint Füst Milán és Földi Mihály igen bizonytalan értékű vélekedéseinek kritikátlan elfogadásával. Boross Istvánban megvan a jó kritikus egyik kívánatos tulajdonsága : jelentősnek tartja saját olvasmányélményeit. Élményeit azonban nem elemzi, velük szemben nem tud kritikai álláspontra helyezkedni. Másodrendű, sőt igen köznapi értékű megfigyelései is ugyanúgy helyet követelnek maguknak az írásában, mint az értékesebbek. Párhuzamos ezzel az a vonása, hogy neki csak kedves írói vannak. Mindegyik szinte a saját felfedezése, kinek műveit állandóan magánál hordja, hogy egy-egy nézetét velük bizonyítsa. Klabundtól Tolsztojig és Xenophanestől Jack Londonig kereshetjük kedves íróit. Nagy olvasottsága, gyors asszociáló ereje kétségtelen javak, az organizáló és elemző szerv még hiányzik. Tanulmánya legfőbb hibáját jelezzük ezzel. A könyvben nagyon sok a sajtóhiba is. A félelmesebbek ezek : „Grandiciózus“ (24. 1.), „uvréja“ (e. h. oeuvre-je vagy övrje 29. 1.), „Pityuval“ (35. 1.), „Üj Zrínyi-ász“ (45 1.), „Kannt“ (29. 1.), „interiőre" 93. 1.). Kerecsényi Dezső. Perényi Péter politikai magatartása, különös tekintettel pártváltoztatásaira. Székfoglaló értekezés. Irta: Tárczy Árpád. Megjelent a sárospataki ref. főiskola 1929—30. évi értesítőjében. A sárospataki főiskola fiatal tanárának, Tárczy Árpádnak székfoglaló értekezése a legbonyolultabb történelmi időszakot, a mohácsi vész utáni kort és e kor egyik legeredetibb alakját, Perényi Pétert igyekszik a rendelkezésére álló adatok alapján ismertetni, Perényi Péter élete szorosan összeforr a sárospataki gimnázium történetével és éppen ezért nem véletlen, hogy a szerző különös szeretettel fordul e nagy iskola alapító alakja felé, de érdeklődésének tárgyát — és éppen ez teszi munkáját értékessé — a politikus Perényi képezi. A szerző munkájában lépésről-lépésre igyekszik bemutatni, a hézagos adatok ellenére is, hogy Perényit törekvéseiben sohasem az önzés, vagy haszonlesés, sohasem a kicsinyeskedő materíálizmus, hanem mindenkor a tiszteletreméltó önzetlenség vezette. Mint a mohácsi vész utáni kor embereit, általában Perényi életét és szereplését is irányították és befolyásolták korának politikai és vallási eseményei, de a kortársaitól eltérően ő nem egyszer a pártok felé tudott emelkedni és tekintélyének súlyával a legzűrzavarosabb időszakban is irányító szerepet játszani, de ugyancsak ő — bár heves természete köztudomású — a legnagyobb önmérsékletre is képes volt: amikor a szükség úgy kívánta, visszavonult a közszereplés teréről. Tárczy érdeme, hogy Perényi Péternek ezen szép jellemtulajdonságait felfedte és meggyőző érvekkel okadatolta. Amikor a bélavárí gyűlés után a nemzet összessége kereste a kibékülés felé vezető utat, Perényi állt a különböző politikai pártok élére, s akkor őt mint király
