Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 2. szám - Ruhmann Jenő: A műízlés fejlesztése az iskolában
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 51. gyan lehetne és kellene fejleszteni a tanulóban a müizlést, sőt már 1885-ben megindult e cél érdekében Eísenachban mozgalom, de akkor még egyelőre elszigetelt maradt. Még csak néhány szót akarok mondani a művészi ízlés fejlesztésének módszeréről. Természetes, hogy müizlést csakis műalkotások szemlélete alapján lehet nevelni, épületet tehát a helyszínén, képet, szobrot múzeumban kell bemutatni, amit nem lehet eredetiben, azt minél jobb másolatban. Diapozitív képek bemutatása, vagy képek vetítése epidiaszkóppal szintén jó szolgálatot tesz, de mivel az ilyen vetített képek csak rövid ideig vannak a szemléletnek kitéve, emlékük és hatásuk nem lehet oly tartós, mint a falra függesztett s napokig vagy hetekig szem előtt levő képeknek. Ezeket lehetőleg keretbe foglalva, legalább pár napig kell az osztályterem falán hagyni, de természetesen a kiakasztás alkalmával röviden föl kell hívni a figyelmet a műalkotás szépségeire, Ez a figyelemkeltés s a vele kapcsolatos magyarázat csak „cum grano salis“ történhetik ; sehol sincs a magyarázatban való józan mértéktartásra nagyobb szükség, mint a műalkotások elemzésével. Mellőzni kell tehát a bonyolódott esztétikai fejtegetéseket s a részletes művészettörténeti magyarázatokat, főkép pedig kerülni kell minden ú. n. belemagyarázást, mert ez könnyen az ellenkező hatást éri el a tanulónál, mint amire törekszik. Ne felejtsük, hogy a szép meglátása, fölismerése a legértékesebb lelki élmények közé tartozik, s a szép hatása, a gyönyörködés a kedélyre hat; nem szabad tehát a szép élvezetét értelmi munkával zavarni. Nagyon értékesek a műízlés fejlesztése szempontjából az iskolai tanulmányi kirándulások, különösen az érettebb tanulók számára, természetesen csak akkor, ha olyan helyre történik az utazás, ahol értékes művészeti látnivalók kínálkoznak. A magyarázat ilyenkor is nagyon szükséges, de inkább csak a figyelem és érdeklődés fölkeltésére irányuljon s ne törekedjék ismereti elemekkel terhelni az emlékezetet. Ép így kell eljárni a múzeumok, tárlatok látogatása alkalmával. Ez utóbbiak gyakran alkalmat nyújtanak a műízlés hiányának vagy eltévelyedésének megállapítására s így negativ módon, közvetve a műérzék megerősítésére. Fejtegetésem folyamán igyekeztem rámutatni a műízlés fontosságára s fejlesztésének módjaira. De vájjon nyujtják-e középiskoláink, s itt a fiúk iskoláira gondolok, ebből a szempontból azt, amit joggal elvárhatnánk töltik? Azt hiszem, habozás nélkül adhatunk erre a kérdésre tagadó feleletet. Iskoláink még nem tekintik fontos feladatnak az ízlés fejlesztését; hiszen többnyire már maga az iskola helyisége és berendezése szinte kigúnyolása annak, amit jó ízlésnek nevezünk, pedig éppen ott, ahol az értelem és kedély képzése történik, a szépérzéknek is tartós benyomásokban kellene részesülnie. A környezet, a milieu képe, amelyben nevelkedik az ember, örökre belevésődík emlékébe, a sivár iskolai környezetben tehát könnyen ízlésbeli igénytelenséghez
