Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 2. szám - Ruhmann Jenő: A műízlés fejlesztése az iskolában
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 47 az esztétikai érdeklődést jelöli meg az ízlés elnevezéssel. Az ízlés alapjában szubjektív eredetű, de vannak objektiv elemei is. Ez utóbbiak annál inkább érvényesülnek benne, minél több művészi gyakorlatot folytat az egyén, minél több műalkotás véste bele emlékképét leikébe, minél inkább általános érvényű és nem egyéni mértéket alkalmaz ítéletében. Az ízlésnek mindig valami lelki diszpozíció az alapja, s ez a hajlam egyrészt öröklött, másrészt tapasztalat, tanulás és gyakorlás útján szerzett elemek eredménye. Kiképzés nélkül az ízlés általában nyers, esetleges és következetlen, viszont kiképzéssel biztos esztétikai érzékké lehet fejleszteni. Ha az ízlést a megszokás egyik formájának tekintjük, akkor bizonyos, hogy szoktatás és művelt emberekkel való érintkezés nagy mértékben fejleszti, s mivel a finomult ízlés rendesen kerüli a szavakban és cselekedetekben megnyilatkozó durvaságot, erkölcsi jelentőségét sem lehet elvitatni. (C. Andreae : Der Geschmack. — Rein: Handb. d. Pädag. III. Band.) A művészet megértésének és szeretetének kiinduló pontja a természet megértése és szeretete, s a művészetre nevelést a természettel való hosszú, belső, élénk érintkezésnek kell megelőznie. A természetszemlélet alapján fejlődik mindnyájunkban a művészi érzék, a természet világában tárul fel előttünk a formák és színek végtelen gazdagsága. A tanár feladata, hogy megláttassa a természet sok szépségét a kevésbbé fogékony lelkű tanulóval, a tanárnak kell rávezetnie a tanuló figyelmét azokra a jelenségekre, amelyek mind a szépség megnyilatkozásai. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy milyen tapintatnak és bölcs mérsékletnek kell érvényesülni a tanár munkájában. Rákényszerítés, vagy oktalan és erőltetett belemagyarázás éppen ellenkező hatást ér el, mint amire törekszik. A természet szépségét, épúgy mint a művészetét is, szóval, beszéddel inkább csak sejtetni lehet, mint kifejezni, ezek a sejtetések azonban sejtelmeket ébresztenek a tanuló lelkében, s vágyakat, hogy saját szemlélete alapján ismerje meg ő is a természetnek előtte eddig rejtett szépségeit. Mindennek azonban alapvető követelménye, hogy az oktató tanár a maga lelkes egyéniségét érvényesítse magyarázatában, mert ha ö maga nem nagy természetbarát, sőt ha nem rajongója a természetnek, legfeljebb csak tudományos ismereteket olthat tanítványaiba, természetszeretetet azonban nem. A természetérzék fejlesztésének, a megfigyelésnek s aktiv szemléletnek legjobb színhelye a szabad természet; ezért tehát az iskolai kirándulásokon, sétákon és tanulmányi utazásokon nyílik a legtöbb és legjobb alkalom a természetszeretet ápolására. Nemcsak arra, ami méreteiben impozáns vagy hatásában lenyűgöző, kell felhívni a figyelmet, hanem ami látszólag kicsiny és jelentéktelen is; nemcsak a büszke hegyormok vagy a viharos tenger, hanem a hervadó erdő vagy a felhőkkel tarkított égbolt is egyaránt sok szépséget tár elénk. A szemlélet pedig csak akkor intenzív, a szerzett emlékkép csak akkor állandó, ha cselekvő a szemlélet, vagyis ha elemzi azt, amit lát, összehasonlítja más látottakkal s észreveszi és megjegyzi a hasonlóságokat és különbözéseket. Az így kiművelt szem lát igazán, az ilyen fölismeri a művé
