Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 2. szám - Ruhmann Jenő: A műízlés fejlesztése az iskolában
46 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE több tudományos ismeretet akar elsajátíttatni a tanulóval, hogy így tanult és művelt emberré tegye. Kétségtelen, hogy ezek a bíráló megjegyzések nem egészen alaptalanok. Ha ugyanis a művelt ember eszményét a sokoldalú ismeretekkel rendelkező, tudományosan képzett emberben látjuk, akkor a középiskola valóban megközelíti maga elé tűzött célját, hiszen a padjaiból kikerült ifjú a szellemi tudományok széles köréből szerzett magának alapvető ismereteket, megismerte a tudományos gondolkodás útját, a fegyelmezett észjárás módját, s a szerzett tudományos ismeretek birtokában s az exakt gondolkodásra képessé tett lelki tehetségeivel bátran hozzáfoghat ahhoz a módszeres tudományos munkához, amely az egyetem falai közt folyik. Az iskola, s itt elsősorban a középiskolára gondolok, kitárja tehát az ifjú előtt a műveltség kapuit, azonban csupán az értelmi, az intellektuális műveltség kapuit, mig az emberi műveltségnek másik birodalmába, a művészetbe legfeljebb valami kicsike ablakon enged bepillantást. A művészetnek egyik legfontosabb megnyilatkozásával, a költészettel ugyan alaposan és szakszerűen foglalkozik a tanuló iskolai pályáján, hiszen az egyik, főanyaga iskolai tanulmányainak. A költészet azonban nem az egész művészet, hanem csak egyik ága annak. Másik két főága, a zene és a képzőművészet hasonló értékű megnyilatkozásai az ember teremtő szellemének ; iskolai oktatásunk mai rendszerében mégis alig, vagy egyáltalában nem jutnak szóhoz, A zenei oktatást középiskolai tantervűnk nem, vagy csak csekély mértékben tudta beleilleszteni az iskolai tanítás anyagába, és egészen a magántanulás keretébe utalta. Ez alkalommal nem szándékozom a költői és zenei műízlésre, hanem csupán a képzőművészetek megértését biztosító műízlésre neveléssel foglalkozni. A képzőművészetek ismertetése sem foglal helyet önálló tárgyként a fiúközépiskolák tantervében, az egyes tárgyakkal kapcsolatban mégis alkalom nyílik rá, hogy megismertessük a tanulót az építészet, szobrászat és festészet nagy alkotásaival s hogy esztendőkön át folyó céltudatos munkával elérjük azt, hogy az iskolából kikerült ifjúnak legalább fogalma legyen a képzőművészet legnagyobb alkotásairól, hogy öntudatosan, magának számot adva lássa meg a műalkotás szépségeit s gyönyörködjék bennük, s hogy az állandó szemléletükön fejlett ízlés alapján tudjon tájékozódni s ítéletet alkotni az eléje kerülő szoborról, vagy képről. Bizony sokszor van alkalmunk meggyőződni arról, hogy ú. n. művelt embereknek sincs fogalmuk arról, hogy mit alkotott egy Pheidias, vagy Rafael, Velasquez vagy Rodin, s hány jelesen érett ifjú van, aki vidékről Pestre kerülvén egyformán megcsodálja a körutak ízléstelen bérpalotáit, a külvárosok sivár bérkaszárnyáit s az Akadémia vagy a Kúria nemes formájú épületét! Kétségtelen, hogy az ízlés fontos alkotóeleme a műveltségnek, ezért kiképzése nem hanyagolható el a középiskolában. Bár az ízlés tudományos, lélektani értékelése nem megállapodott, s a régi latin mondás: de gustibus non est disputandum, ma is érvényben van, mégis az ízlés hiányát a nevelés rovására szokás írni. Az ízlés fogalmának meghatározásában azonban ingadozást látunk. A Herbart-féle pedagógia
