Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 10. szám - Szele Miklós: Egy vallásóra a predestinációról
424 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Nincs remény, hogy még egyszer találkozunk vele.“ Ezzel érdekes ellentétben lejebb: „belőle az egyéniség varázsa áradt, az a varázs, amelyet nem lehet tovább elemezni. Az által hatott, hogy ő volt, ő és nem más... Rég nem tettünk ilyen nagy kincset a földbe.“ Nos, azok a sejtanyagok, amelyek Hegedűs Gyulát „összerakták“, egy szegény napszámosban ugyanazok, mint Hegedűs Gyulában, egy Beethovenben. Az, ami Hegedűs Gyula volt, mint személyiség, ami őbenne nekünk kedves volt és nagy kincs volt, az nem anyagok és sejtek, hanem az ö halhatatlan lelke, amely nem „bomlik részeire“. Ez már arra is példa, hogy a pozitivista gondolkodás nemcsak a vallás mély igazságainak megértéséhez, de emberi életünk mindennapi tényeinek megmagyarázásához sem elegendő. Másik példát erre tudna-e valaki felhozni ? Egy gondolkozni szerető növendék: A francia külügyminiszter, Bríand, mikor Berlinben volt, meglátogatta jó barátjának, Stresemann német külügyminiszternek a sírját és előtte hosszasan elmerengett. Én azt gondolom, hogy ez a merengés nem a sírkőnek, nem a virágoknak és nem a csontoknak szólt. Nem is kegyeleti tüntetés volt; Briand nem másokért, önmagáért ment a temetőbe. Ez az emlékezés Stresemann személyiségének szólott. Tanár: Igen, Str. személyiségének, mely Briandra nézve nem szűnt meg létezni. Van tehát valami túl a feloszló anyagokon, túl az érzékelhetőség határán, ami ép olyan bizonyos valóság, mint az érzékelhető valóságok, csakhogy értékesebb ezeknél. Ha tehát mindennapi lelki tényeink sem magyarázhatók meg pozitivista észjárással, mennyivel kevésbbé a vallás tényei. F-nek hát ezt felelem; a tüneményekhez, felszínhez tapadó pozitivista észjárás bilincseiből ki kell magunkat szabadítanunk, hogy alámerülhessünk a predestináció mélységeibe. A predestináció metafizikai, helyesebben: metaphysikai tény. Ez azt jelenti: a dolgok külső, lélektani oldalát tekintve, F-nek igaza van. Az érzékek világában az ú. n. empirikus világban az emberek csakugyan maguk határozzák el magukat cselekedeteikre. És szándékosan, tudatosan fogadják el vagy dobják el maguktól a kegyelmet. Ez nemcsak látszik így : éz tényleg így is van. Azonban az akaratszabadság ténye mögött van egy sokkal súlyosabb és nagyobb tény : Isten szuverénitása. A tűneményi világ összes jelenségei mögött ott rejlik Isten akarata, mint titokzatos végső ok, mint causa prima. Ez alól a lelki jelenségek sem kivételek, az akarat sem. Az akarat nem szűnik meg, az akarat megvan; de ép oly kevéssé lehet Istentől független, mint bármi más a világon. Az az Isten, aki ott van állandóan — nem mint szétáramló lényeg (pantheizmus), hanem mint szuverén akarat — a természet és az emberi élet összes mozzanataiban, aki ott volt az égőcsipkebokorban, a szétváló tengerben, a mannában és a kőszikla vizében, a felhőben és a tűzoszlopban: az az Isten ott van a mi lelkűnkben is. Minden gondolatunk, érzelmeink minden hullámzása, akaratunk minden rezdülése
