Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 9. szám - Rácz Lajos: A háromszázéves Janua
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 370 szerepelnek, azután mindig hosszabbak és összetett mondatok következnek; eleinte aszók, eredeti vagy természetes jelentésükben állanak, a hasonhangzásúakat (homonyma) több helyen alkalmazta, míg a synonymákat többnyire egymás mellett szerepeltette. Szószármazásra, mondatfűzésre hasonlóképpen tekintettel volt munkája közben, valamint a szók megszakításáról és a trópusokról szóló tanra; lehetőleg rajta van, hogy minden szó csak egyszer forduljon elő. Bár a klasszikus latin nyelvből indul ki, de kénytelen bizonyos technikai kifejezéseket vagy előkutatni, vagy maga faragni, hogy egyes, az ó-korban vagy ismeretlen, vagy nem említett mesterségeket megjelöljön. Hogy a nyelvtan tanulását megkönynyítse, szövege mondatait akként szerkesztette, hogy azok a szabályok alkalmazásai és közvetlen példái legyenek. Szeme előtt mindig két nyelv lebegett: a latin és a cseh, az utóbbit a latinnal lehetőleg összhangzólag akarta használni. Az Előszóban könyvének a spanyol Januá-val szemben való előnyeit a következőkben foglalja össze: Ez utóbbiban sok oly szó hiányzik, amelyikkel sokszor élünk, a homonymák is hiányzanak; a szók eredeti jelentését nem veszi tekintetbe és sok mondata pedagógiailag értéktelen. Tekintettel arra, hogy művét a külföldi latin iskoláknak szánta, a cseh szöveget nem is csatolta hozzá. A spanyol Janim indexe helyett egy etymológiai szótárt ígért az egyes szók gyökereivel és származékaival és pedig új, könnyen felfogható módszer szerint. Könyve, mely spanyol mintája után a Janua linguarum nevet kapta, tulajdonképpen a Seminarium linguae et artium nevet viselhetné, mivel általa a növendékek — úgymond — a szókkal együtt a dolgokat is megismerik és pedig sorban a világ és az élet legelőkelőbb részeit. Comenius művészi rövidséggel az egész világot megkísérli az ifjúság elé állítani: a mű rövid Bevezetés után az ég, föld és a teremtés szemléletével kezdődik, azután az elemeket, a csillagokat, az ásványokat, a növényeket és állatokat tárgyalja (I—XIX. fej.), majd az ember anatómiáját (XX—XXX. fej.), megmutatva a test, a fizikai képességek s a szellemi és erkölcsi tulajdonságok közti kapcsolatokat. Innen a szerző a mezőre vezeti a tanulókat és résztvesz velük a mezei és kerti munkában (XXX—XXXV. fej.); majd a műhelyekbe, gyárakba és ipartelepekbe lépnek be, hogy lássák, hogyan dolgoznak az emberek és miféle szerszámokat használnak művészetükben és mesterségükben (XXXVI—XLVIII. fej.). Innen a városokba vezeti őket, ahol hallanak a családi életről, meglátogatják a különböző hitvallású templomokat (XLIX—LXI. fej.). Azután a társadalmi intézményekkel, a törvénykezéssel ismerkednek meg, továbbá az állam szervezetével békében és háborúban (LXI—LXVII. fej.), meg az oktatás különböző ágaival és tárgyaival (LXVIII—LXXX1. fej.). Az utolsó fejezetek az erényekről szólanak (LXXXII — XCVI. fej.), míg a végső szakaszokban Isten magasztalásával fejezi be a munkát (XCV1I—C. fej.). A tanulók a természetes dolgoktól a mesterségesekhez, ezektől az erkölcsiekhez, ezektől a lelkiekhez és isteniekhez emelkednek föl és így érkeznek a dolgok végső céljához: az örökkévalósághoz.
