Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 1. szám - Hazai és külföldi irodalom
26 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE Ez utóbbi tanítás vezeti el azután tudósunkat arra az állításra is, amelyet itt szerkezetet megbontó kitérés nélkül hosszabban nem bizonyíthat, hogy a mondatnak mondatalkotó része nem a határozott módú ige (ő már 1897-ben beszélt névszó-állítmányról), hanem egy bizonyos érzés (a halló vagy olvasó részéről), illetően éreztetés (a beszélő részéről) arra vonatkozóan, hogy itt alany-állítmány-szinthezisről, alany-állítmány-viszonyról van szó, s ami hangsúlyozásban, hanghordozásban nyer kifejezést. Bizonyos, hogy szerzőnk e tételének igazolásával sem fog a nyelvtudomány adósa maradni, de mégsem hallgatható el az a kérdés, hogy — bár e viszony kihangsúlyozása valóban ige nélkül is lehetséges — vájjon nem logika nyert-e itt megint döntő befolyást nyelvészeti magyarázatban (1. Bőhm logikáját), ahol pedig az ő szerepe Brassaí szerint sem lehet több, mint a láthatatlan nemtőé úgy, ahogyan a többi tudományok felett őrködik. A pedagógus nagy hálával tartozhat ezekért a fejtegetésekért Erdélyi Lajos dr.-nak. Mert végső következtetésben a tanítást zavaró bizonytalanságok és homályosságok eltüntetését eredményezik a nyelvtani oktatás egy igen fontos területén. Az „összevont mondat" nehézkes magyarázata és — mint az elmondottakból kitűnt — egészen helytelen elnevezése kiesik a nyelvtanból, s az egytagú alannyal, állítmánnyal stb. álló egyszerű mondatok után áttérünk az itt tárgyaltakra, amelyeket szintén az egyszerű mondatok kategóriájába sorozunk, de „többtagú mondatrészekkel bírók"-nak nevezzük őket. Legfeljebb alsó fokon beszélünk még náluk két vagy több alanyról, állítmányról stb., de összetett mondatot semmiesetre sem láttatunk bennük. Logikai és pszichológiai (sőt nyelvtörténeti!) okok alapján tanítja ezt a modem nyelvtudomány egyik legkitűnőbb magyar művelője, (Mezőtúr) Dr. Kovács Géza. Tarczay Erzsébet: Kálmán király. Történelmi elbeszélés. Miskolc, 1929. 118 lap. Az ifjúsági regényeknek s elbeszéléseknek megvan az a közös sajátságuk, hogy alkalmazkodni kívánnak olvasóik szellemi nívójához. Ez amilyen dicsérendő jó tulajdonság egyrészről, olyan hiba is egyúttal. Mert amíg a szerző keresi-kutatja a gyermekeket érdeklő motívumokat s túlzott igyekezettel próbál megmagyarázni mindent, amit talán túlmagasnak tart olvasói értelmi szintjének, lassanként elsikkad a lénveg keze között, örökös kitérése, magyarázkodó tendenciája pedig szürkévé, unalmassá laposítja a jól indult mesét is. Ezek a gondolatok merülnek fel az ember előtt e kis munka olvasásakor. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy ez a kis mű nem jó, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy lehetett volna jobb, sokkal jobb is. Témafogása elsőrendű. Könyves Kálmán alakja valóban regénybe kívánkozik. Az Arpádházi hercegek közül a legegyénibb utakon járt. Kolostorban nevelkedett, tudósnak készült s közben dicső harcokról, fényes tettekről álmodozott; irigyelte Álmost, testvérét, hogy az otthon maradat, vadászhat, vívhat, verekedhet, neki pedig a kolostori cella négy fala
