Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 1. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 25 az a római rétorok és latin grammatikusok közvetítésével a német logikákig és nyelvtanokig s a múlt század 50-es éveitől kezdve a magyar nyelvtanszerzőkhöz eljut. Más az „ítélet“ és más az „ítélés“ (mondat). S annak felbontása is csak alanyi és állítmányi részre történhetik így : „Péter és Jakab Jeruzsálemben és Galileában prédikált.“ Ezé meg (lélektanilag!) csak így! Az ítéletösszetevés már szillogizmus, egy ítéletben csak fogalmak összetevéséről beszélhetünk. Tehát a logika maga is hibázik, ha itt nem (legfeljebb) vegyes kifejezésű vagy összetett fogalmakat vél megjelenni, hát hogyne lenne hibás az a nyelvtani felfogás, amely mondatok összevonását keresi ott, ahol nyilván „halmozás "-ról (Brassai), „kettőzés"-röl stb. (Kern) lehet beszélni. A tartalom belső és szoros összefüggése kizárja az ilyen értelmezést: „Széchenyi és Deák korunk legnagyobb államférfiai valának", ebből lett: „Sz. korunk legnagyobb államférfia vala" és „D. korunk legnagyobb államféríia vala!“ De ha lélektanilag nézzük a dolgot, akkor is csak képzetek kapcsolódását fedezhetjük itt fel, azaz nyelvtani megfelelőikét: nevekét, szavakét. Mert a „felbontás“ lehet formális eljárás, de semmiesetre sem magyarázat olyan vonatkozásban, mintha valami azért, mert széthasogatható, összetettnek volna minősíthető. „A szorgalmas későn, korán munkálkodik“ mondatban olyan ideális egységbe olvadnak a határozók, hogy mindennél jobban igazolják, hogy „a mondat csak egyszeres vonatkozásokat (Burghauser: einfache Beziehungen) tartalmazhat", amit a szokásos kérdőszó-feladás is mutat, pl. itt: .,,Péter és Pál hajba kapnak", vagy a rag egyszeri használáta itt: „Buda-, Mohács-, Nádornál elfutó" (v. ö.: wir sprachen viel von deinen Reisen und deinen sonstigen Abenteuern, animi elatio cernitur in periculis et laboríbus). Az algebrai közös tényezőjű, többtagú kifejezés jut itt eszünkbe: (ab)c = (harmincegy)edik, vagy az ősember nehézkes kifejezési módja, aki abban az esetben, ha csak az áílítmányt tudta megnevezni, az alanyra pedig csupán a kezével mutatott rá, egészen bizonyos, hogy a folyóról akarván két cselekvést kijelenteni, nem bökött egyet felé s kimondta, hogy „foly", aztán megint bökött egyet s kimondta, hogy „apad", hanem egyszer odamutatva azt mondta, hogy : „foly, apad 1" Legnehezebb ez a bizonyítás az állítmánynál, mert két határozott módú igét egységes mondatrésznek tekinteni, sokak elölt egészen szokatlan dolog. Burghauser okoskodása azonban itt is jó kiindulópont Erdélyinek. „Elesett és eltörte a lábát" nem két mondat, csak képzettömeget tartalmazó, egy jelenetet kifejező, összetett állítmánya van. Alaktanilag mindkét ige egyezik az alannyal, ami maga is az egy tényleges vonatkozás mellett szól, s különben sincs különbség e mondat állítmánya és az „ő ifjú és tapasztalatlan volt" mondat állítmányi névszóinak viszonya között. Itt nyilván egyszerű mondattal van dolgunk, tehát ott sem lehet összetettet feltennünk, csak azt mondanunk, hogy többtagú állítmánya van. Még formai alapon is bizonyítják ezt a segédigés alakok : látni és hallani fogsz, látta és hallotta volna (Darius comprehensus et vulneratus est), értelmi alapon pedig az ilyen népmeséi kitételek: mennek, mennek, mendegélnek.
