Protestáns Tanügyi Szemle, 1931

1931 / 7. szám - Dr. Kónya Sándor: Tapasztalatok az angol nyelv reálgimnáziumi tanításában

268 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE otthon végzendő munkának heti órarendjét a hivatalosan jelzett kor­látok közt, t. i. „heti 45 órai fegyelmezett szellemi tevékenység körében". Mennyire szerették volna, sóhajtott fel a konferencia egyik érde­mes tagja, ha maga a miniszter úr, vagy valamelyik bizalmi embere szintén résztvesz egyik-másik értekezleten. Miközben ez alárendeltjei meg­ható buzgalmának szemtanúja lesz és arról a legőszintébb elismerés hangján nyilatkozhatik, ugyanakkor azonban a tanítás-terv anya­gának felosztása ellen emelt kifogásokból talán némi okulást is merít. S érdeklődéssel kiséri bizonnyal azt a kíméletlen, szinte erő­szakos alkudozást, amelyre az iskolai munkára szánt órák arányos ki­vetése a tanároknak alkalmat nyújtott. Talán az általa elrendelt gyűlé­seken tett észrevételek, kifogások közvetlenül tájékoztatják majd amaz oktatás- s nevelésügyi nehézségek felől, amelyekbe a gyakorlati meg­valósítás körül, a papiroson olyszépen festő reformok kérlelhetetlenül bele szoktak ütközni. Mikor a francia szakfolyóiratokban, a pedagógiai felelősség kérdé­sének ezt a labda módjára ide-odaadogatását szemléljük és látjuk, hogy a curulisi szék magaslatán s ennek tekintélyvédő oltalma alatt álió kormányférfiak olykor-olykor mennyire az élet követelte gyakorlati szempontok és kívánalmak mellőzésével határoznak s ren­delkeznek, — nincs mit csudálni, ha bizonyos felső helyekről koron­ként érkező leiratok szépen a „szeg feje mellé" ütnek; azok a szegény lefelé tovább adó hatóságok és végrehajtó közegek meg, akikre a ki­vitel kötelezettsége hivatalos kényszerrel nehezedik, a felelőség tovább háríthatatlan terhét immel-ámmal, kedvetlenül viselik. S ily körülmé­nyek között gyönge vigasztalás nekik elgondolni, hogy noha „parva sapientia regitur mundus", a kormányzás dolga külföldön, a nyugat­európai ú. n. mintaországokban sem jobb; sőt mindenütt, ahol emberek magukformákat igazgatnak, a gyarlóság egy széket ül velők és fele­­baráti elnézésre, türelemre bizony nem egyszer rászorul. Tout comme chez nous! (Mezőtúr) Fejér Lajos. Tapasztalatok az angol nyelv reálgímnázíumí tanításában. (Befejező közlemény.) 2. Az eredményt illetőleg két kérdésre kell feleletet adnunk. A modern nyelvek középiskolába vezetését megelőzőleg, meg utána is, háttérben a direkt módszer túlságba vitt vagy egyoldalú al­kalmazásának a gondolatával, sok vita tárgya volt az, hogy mennyiben

Next

/
Oldalképek
Tartalom