Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 7. szám - Dr. Kónya Sándor: Tapasztalatok az angol nyelv reálgimnáziumi tanításában
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 269 tölti be az angol nyelv az annyira fontos formális képzés szerepét. E területen azok, akik a klasszikus nyelvek ki- vagy háttérbe szorításával az azok által nyújtott képző erők elvesztésén keseregtek (többnyire tapasztalt, nagytudású, nagytekintélyű emberek), éppen úgy túlzásba estek, mint e modern nyelvek általános tanításának merev harcosai. Nem habozunk kijelenteni, hogy a gyakran kiélezett viták ellentétes gondolatai főképpen onnan eredtek, hogy a modern nyelvek tanításában (itt főképpen az angol és olasz, kisebb mértékben a francia nyelv gondolandó) nem állottak rendelkezésre megfelelő magyar talajon szerzett tapasztalatok, másfelől pedig a vitatkozó ellenfelek nem ismerték eléggé a másik munkájának a területét. Az elmeképzés kérdésével kapcsolatban hivatkozhatunk elsősorban azokra a megállapításokra, amelyeket német módszertanírók (Aronstein, Hübner, Krüper) az ott több, mint 70 év óta kötelező modern nyelvi oktatás tapasztalataiból kihámoztak. Ezek szerint — ha kezdetben a nyelvi tények egyszerű megállapításaiban nem is — a későbbi nyelvtani oktatásban egyetlen nyelv sincs, amelynek tanulása az értelemre inkább képző volna, mint az angolé. De a saját tapasztalatok is vagy tényekben, vagy — ez kezdő időben érthető — kilátásokban azt mutatják, hogy e tekintetben aggodalomra nem lehet és nincs is ok. A csekélyebb számú, világosan leszögezhető és könnyen felfogható nyelvi tények biztos ismerete, minden tanuló által való elsajátításának más nyelvekénél nagyobb lehetősége, ezért szigorú megkövetelése, a felettük való tényleges uralom, és helyes alkalmazásuk tekintélyes pedagógiai képzőerőt jelent. Mindjárt kezdetben az angol hangok képzésének a tudatossága (a, o, u, th, w, wh, r), az írás és kiejtés között található, rendszerezhető összefüggés, az l és r szerepe az előtte levő magánhangzók kiejtésében (far, there, fir, for, fur), a w-é az utána következőkében (wall, well, will), a határozott és határozatlan névelők használata, különbség a who, which, what, that, az each — every — all, a much — many, a very — much (very much) használatában, az elöljárók jelentéseinek árnyalati különbségei (of, from, by; to, unto, into; in, into; among, between), vagy a kötőszókéinak (when, if; for, because), a magyar felfogás számára szokatlan lest és unless kötőszavak helyes használata, a can és may különbsége, az általános és folytonos igealakok jelentésárnyalatainak a megkülönböztetése és így végig, az elmét olyan munkára kényszeríti, mint amilyet végez a logika vagy a mennyiségtan egyszerű, világos törvényeivel. A formai képző erő fejlesztését munkálják a mindig kéznél fekvő, de minden erőszakolás nélküli összehasonlítások. így a némettel a névragozásban (4 eset, szász genitivus), a fokozás egyik formájában (a neve is germán), a számnevekben, a mód- és időbeli segéd igékben, az erős és gyenge igékben, a shall és will használatában (a soll és will segítsége); a latinnal pl. a kettős acc., a past és perfect tense (praet. és perf. logicum), az inf., az acc. c. inf., a gerundium, part. coniunctum, a szenvedő alak, a személyes szerkezetű szenvedő igék mellett a nőm. c. inf., a relatív mondatfüzés, a consecutio temporum (he said he would come) összevetése által nyert elmemunkában. Mindezekben s az itt fel nem sorol-
