Protestáns Tanügyi Szemle, 1931
1931 / 5. szám - Tankó Béla: Bőhm Károly emlékezete
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 174 der reinen Erkenntnis-ben), vagy a Lask vagy Rickert körülményes fogalom-hálózatai, vagy végül a Husserl egy értelemre még nem jutott ideológiai fenomenológiája. Ezek a kutatások világították meg igazán, hogy mit jelent az, hogy a szellem az ur a maga világában; ezért mondotta A szellem élete c kötetében (Előszó IX.: „Az én tanomban a rejtőző félénk teremtés — úrrá lett, a láthatatlan — vaskos és izmos valósággá, a kiterjedés nélküli abstractio — életteljes hatalommá“. Igen, mert nemcsak hogy nem puszta befogadó, receptív, passzív valami, hanem annyira izmos valóság, hogy csak az ő tevékenysége teszi lehetségessé mindazt, amit ámulva szemlél és ért meg a tapasztalat valósága gyanánt az ember. Magamagát fejti ki a szellem, mikor tapasztal és magát fonja bele a tapasztalataiba, ennélfogva van egyáltalában tapasztalat és csak ezért érthető, amit az ember egyáitalában megérthet. Hogyan történik mindez, hogy lesz a szellemtől merőben különböző ingerből, a másból, az énnel rokon, tisztán szellemi természetű tapasztalat és ennek megértése, — ez örök titok marad, de legalább a titkot ott illetjük a jogos tisztelettel, ahol természettől fogva van, nem vesztegetjük olyan sejtelmekre, ahol csak a babonás tájékozatlanság táplál semmiféle Észleletre se érdemes idolumokat. Még ha valami nagy Világszellem eszköze és része is az emberi szellem, akkor is azért ur, mert szellem, és a maga világában a maga alkotásai közt él, amelyek az ő szellemi természetét hordozzák, — ez a mély értelme annak a sokakat megriasztó tannak, mely szerint a tapasztalat az ember projekciója. Ha még a tapasztalat megformálásában is autonom a szellem, mennyivel inkább ott, ahol az átformált és így lehetségessé tett tapasztalatot a maga öntudatos tervei szerint célszerűen alakítja. Ennek a tárgya fölé került szellemnek ilyen tevékenységét kutatva, mélyült el a Böhm kutatása a legnevezetesebb fölfedezésig, melyet a modern filozófia legdöntőbb elvi nyereségének nem lehet elégszer hirdetni: hogy minden alakító munkájában az emberi szellemet az érték gondolata vezeti, hogy tehát az értékelés az igazi egyetemes és alapfunkciója és hogy ezért a legvégső tényezők értelmezése hiányos, amíg az értékelés szerepét és alkatát nem
