Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 115 mával. Velence visszakerülésével és a kiegyezéssel megszűnik Kossuth világtörténeti szerepe. A VII. és Vili. fejezet a világtörténelem színpadáról leszorított Kossuthot rajzolja torinói magányában. Ne higyjük azonban, hogy ennek a huszonhét esztendőnek nincs jelentősége. Először is egy életrajzhoz szervesen hozzátartozik a hős teljes élete, teljesen függetlenül attól, megvan-e ennek vagy amannak a korszaknak külső aktivitása. Már pedig ez a huszonhét év Kossuth életrajzírója számára valóságos kincsesbánya. Másodszor Kossuth tagadhatatlanul világtörténeti nagyság. A legnagyobbak közül való. Tehát a történelem, az államférfi Kossuth, az emberiség egyetemes eszméinek apostola mellett, számbaveszi őt mint embert is. Ebből a szempontból pedig ezen huszonhét év Kossuthja talán még nagyobb a harcos Kossutlmál is. Harmadszor nem helyeselte a kiegyezést, nem jött haza, a magyar törvényhozás megfosztotta magyar polgárjogától. Ezekben a száraz tényekben benne van Kossuth és a személyében megtestesülő magyar nemzet egész tragikuma. Kossuth vatesi lelke látta a Deák-féle kompromisszum következményeit, az álfüggetlenség és külső fejlődés csillogásától elkápráztatott nemzet nem értette meg apostolát és gyermeki gondatlansággal aludt hatvanhetes alkotmánya aláaknázott épületében. A mű szerkezetébe formátlanságot hozott a II. kötet élén található bevezetés. Ennek vagy az I. kötetet bevezető előszóba kellett volna kerülnie, vagy befejezésül szolgálhatott volna, mint a hős jellemének összefoglalása. Formátlan az is, hogy a szerző a bevezetés eszmei részéhez csatol tisztára magánjellegű megjegyzéseket, ú. m. az I. kötet bírálatairól szóló megemlékezést, elismerésének kifejezését Berzeviczy és Hajnal műve iránt, köszönetét a Pesti Hírlapnak és az első kötet terjesztőinek. Nem hagyhatom ezenkívül szó nélkül, nem mintha súlyt helyeznék rá, csak mert egy kis szépséghiba ilyen élvezetesen megírt könyvben, ezen mondatot: „így jő létre 1858. július 20-án Cavour szövetsége III. Napoleon francia császárral azzal a bevallott céllal, hogy Felső-Itáliát a szárd király alatt egyesítse. Napoleon ezért nászajándékul kapja a Viktor Emánuel leányának kezével a lombárd-velencei királyságot s ezen felül Nizzát és Szavóját.“ Az első mondat helyes. A második ellentétben van vele, mert csak Nizzának és Szavajónak kellett Franciaországhoz kerülnie, Lombard-Velencének Szardíniához. Az eseményekben járatlan olvasót megtéveszti, mert azt lehet kiolvasni belőle, hogy Napóleon felesége lett a szárd királyleány, pedig ezt Jeromos Napoleon, a vesztfáliai király fia jegyezte el. Egyébként a szerző művének ez a második kötete époly élvezetesen, sőt lebilincselően megírt olvasmány, mint az első kötet. Kétségtelenül ebben oroszlánrésze van tárgyának. A színpadon oly hős játszik, akinek minden szavára, minden mozdulatára lélefczetvisszafojtva figyel két világrész közönsége. Azok is, akik rajongó szeretettel veszik körül, azok is, akik tajtékzó gyűlölettel, fogcsikorgatva törnek még éleiére is, az orgyiloktól sem riadva vissza. A célt, amit a szerző maga elé tűzött, elérte, feladatát, e tüneményes pályafutás megismertetését, jól megoldotta.
