Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 1. szám - Hazai és külföldi irodalom
28 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE zőnk. Könyve ebben a rövid és kötött formában figyelemmel van a megtanítandó ismeretekre s úgy vázolja fel a zenetörténetét, ahogy az általánosságban elfogadott, de már a magyar zene története című részben azt lehet észrevenni, hogy nála ez az adathalmaz életté vált, hogy minden szó, amit itt leírt s minden tétel, amit itt megállapított, először tanúlás volt nála, azután élmény s legvégül pedig rajongó szeretet. Szintézist ilyen jellegű könyvben nem várhatunk s nem hiba az sem benne, hogy nem gyakorol mindenre kiterjedő bírálatot a megírottakban. Mégis ismerve a szerző szigorú és erős egyházias gondolkodását s mivel előbb-utóbb „csak“ tankönyv lesz műve, igen érdekes fejezetet írhatott volna arról, hogy a protestántizmus zeneirodalma milyen átalakító hatást gyakorolt, helyesebben, hogy a modern zene, gondolva nem a legújabb időkre, milyen sokat köszönhet éppen a protestáns ének- és zeneirodalomnak. Ha erre nem is vagyunk figyelemmel, még akkor is nagyon röviden végzett Bachhal s azt hiszem éppen az ő életrajzának nagyobb kidolgozásával tudta volna mindent átértékelve művét evangélikus szempontból nagy jelentőségűvé tenni. Ha ezt felveszi anyagába nagyobb tartalommal, akkor bőven tárgyalhatta volna a magyar protestáns régi énekeinket s feltárhatta volna a boroszlói kézirat drágaságait is. Sok sikert kívánunk e műnek és szerzőjének egyaránt s azt hisszük, hogy ezen a terűleleten szerzőnkkel nemsokára találkozhatunk, amiből megint csak evangélikus iskoláinknak lesz nagy nyeresége. Dr. Gaudy László. Vidovszky Kálmán: Imádkozó fiúk. Budapest 1929. Kis oktáv 228. o. Az ötlet sokatérő. Az ember csodálkozik azon, hogy senki eddig rá nem jött s nem próbálta kihasználni. Azt is érdekes volna tudni, hogy a szerzőt valláspedagógiai munkássága ihlette-e erre, vagy pedig a cserkészettel való foglalkozása. Ha az előbbi hatott rá, akkor még dícséretreméltóbb a vállalkozás. Az egészen bizonyos, hogy theológiai megalapozása a műnek nincs. Szerzőnk nem ismeri sem a Hailer, sem a Menegoz könyvét, hogy a többiekről ne is beszéljünk; de hiszen az nem is olyan fontos, hiszen a magyar imakönyvek szerzői sem voltak kivétel nélkül legelsőrendű theológusok s általában nálunk úgy fogják fel a gyakorlati vallási irodalommal való foglalkozást, hogy kiki egyéni úgynevezett ihletettségére bíz mindent. Ez sem nagy hiba. Mivel a lutheri egyház a kötött imákat szereti nemcsak liturgiái tekintetben, hanem az általános keresztyén életben is, a célkitűzésében már erre figyelemmel kellett volna lenni. Nemcsak az a cél, vagy egyáltalán nem az a cél, hogy az ifjúságot megtanítsuk imádkozni, hanem az, hogy imádkozzék. Az itt megadott kötött formájú imák, nem olyan követésre méltó formák, melyek után hasonlókat kell alkotniok, hanem önmagukban tökéleteseknek kell lenniök. Ebben a tekintetben rá lehetne mutatni e kis könyvben előfordúló tévedésekre.
