Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 8. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 77 nak bámulatos fejlődése is a Kálvin tanoktól megacélosodott lelkek teremtő munkája volt. Amerika tulajdonképpeni kultúrája ott kezdődik, amikor 1620. december 11-én egy kálvinista hite miatt kiüldözött kis csoport kikötött Üj-Anglia partjain. Amerikát ezeknek a zarándok atyáknak a törhetetlen hite és fáradhatatlan munkája tette naggyá épp úgy, mint Hollandia is a koldusoknak nevezett kálvinista atyáknak köszönheti belső erejét, konszolidációját. Világmissziói igényét tehát a történelem igazolja. Most az a kérdés merülhet fel: miképpen gondolkozik a kálvinizmus Isten és az ember viszonyáról, mert ebben bontakozik ki a kálvinizmus igazi világmissziója. A kálvinizmus szerint Isten és ember közt egymást teljesen kizáró különbség van. Az Istenben nincs semmi emberi, viszont az emberben nincs semmi isteni. A kálvinizmus a keresztyén univerzálismus vallása, mert a világ és az élet egyetlen egy területét sem tekinti közömbösnek Isten akarata szolgálata szempontjából, hanem a világ és az élet minden területét feladatnak tekinti, amelyet Isten dicsőségére kell megoldania, de nem bizonyos helyeken, bizonyos időben és bizonyos tevékenységekben, hanem minden helyen, minden időben és mindennemű tevékenykedésünkben. E működési területen azonban nincs szükség semmiféle közbenjáróra, az ember maga felelős tetteiért s személyes ügye az Isten is. A kálvinizmus úgyis mint vallás, úgyis mint világnézet, politikai, társadalmi és gazdasági programm, úgyis mint egyházi közösség: evangéliumi aktivitás; alázatos eszköz, egyszerű cserépedény, ö maga semmi sem akar lenni önmagáért, de minden kész lenni Istenért. Ebben a belső tendenciában van világmissziói igénye. A kálvinizmus sohasem harcol egyéni érvényesülésért s ez a felekezet fölöttisége teszi univerzálissá. Sohasem azért a talpalattnyi térért küzd, amelyet a világban elfoglal, hanem azért a világot átfogó ügyért, amely mint Isten országa ragyog a világsötétségben. Milyen erő által tudja betölteni hivatását? Erre is válaszol. A kálvinizmus, mint olyan, legközelebb áll az élethez, mert elismeri, hogy vallásának van egy idői, történelmi, emberi oldala, amely a hitvallás revízióját is lehetségessé teszi. Ezért a ref. vallás a „mindig megújuló ismeret aktusában áll". Ez az örök reformáció éppen az alappillére, amely a felszabadulásban és folyton megújuló reformátori miszszióban nyilvánul, s éppen ezért a kálvinizmust egyedül ez teszi képessé világmissziói munkára azáltal, hogy Úristen tekintete elé odaállítja az embert személyesen ... Spengler az emberiséget betegnek mondja s a nagybeteg emberrel szemben a kálvinizmus tudja helyreállítani az Isten szuverén hatalmát. Mert bármily erős állításnak hangzik is, de úgy áll a helyzet, hogy az Isten saját igéi helyébe az ú, n. vallásosság, Krisztus ereje helyébe a „keresztyénség“ lépett. Ez a vallásosság és ez a keresztyénség nem képes a ma beteg gyermekét meggyógyítani. Elsősorban arra kell elő
