Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 5. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 177 okozza, hogy az irodalmi kritika terén oly sokféle iránnyal, eljárással találkozunk, hogy még mindig nem alakultak ki határozottan az elfogulatlan és objektiv kritika szabályai s a szubjektív érzések, vágyak és hangulatok még mindig oly jelentős szerepet játszanak a kritikákban. Ezek jutottak eszembe, mikor az egyik-másik művemről, dolgozatomról megjelent kritikákat olvastam. Előre is kijelentem : mindenik jóakarattal szól müvemről, még kicsinyeskedőknck sem mondhatom őket, — de a szubjektivizmus elvét némileg tűlságba viszik s így aztán nehezen teljesíthető követelményekkel állnak elő. I. Irodalmunk nemzetietlen korának okai című, Tanáregyesületünk 1927—28, évi Évkönyvében megjelent dolgozatomról az Ungarische Jahrbücher (F.) jegyű kritikusa írván, kifogást tesz az ellen, hogy a katolikus törekvések képviselőiül csupán a jezsuitákat és a főpapságot tüntetem föl, a hazafias érzésű piarista rendről és az alsó klérusról pedig megfeledkezem, holott egyedül ezeknek köszönhető, hogy a magyar irodalmi hagyomány a felújulás későbbi korába átmentődött. Bírálónak igaza van némileg, én a latinizáló és a nemzetietlen katolikus törekvések ^'képviselőiül valóban a jezsuitákat és a főpapságot tüntettem föl; — de a bíráló, midőn az irodalmi hagyományok átmentését egyedül a piarista-rendnek és az alsó klérusnak tulajdonítja, egyszerűen figyelmen kívül hagyja dolgozatom VII. fejezetét, mely a protestáns Íróknak a rájok nehezedő nyomás dacára is állhatatosan folytatott magyar irodalmi munkásságát vázolja, s figyelmen kívül hagyja a VIII. fejezetben közölt statisztikai adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a katolikus nyomdákból kevesebb magyarnyelvű nyomtatvány került ki, mint a református nyomdákból. Ha ezeket tekintetbe veszi, nehezen lehetett volna a protestáns szerzőket az irodalmi hagyomány ápolói közül kihagynia. De a bíráló állítását sem a Beöthy—Badics, sem a Pintér, sem a Borbély irodalomtörténete nem nagyon igazolja: az előbbiben Takáts S. azt írja, hogy a piaristák Mária Terézia koráig jobbára latinnyelvű iskolai színdarabokat adtak elő s csak azután tértek át a magyar darabokra; a katolikus alsópapság szerepét egyik sem domborítja ki különösebben, de bizonyos, hogy mellettük a protestáns papok sem maradtak el a magyar irodalom művelése terén, miként a protestáns iskolákban is adnak elő iskolai színdarabokat. Tehát az (F.) bíráló tétele ... est demonstrandum 1 Ugyané dolgozatot az Irodalomtörténet f. évi I. füzetében N. S. bírálja. Kifogásai a következők; 1. A protestáns szellemű írók és irodalmi termékek zaklatása nem magyarázhatja meg, hogy miért nem fejlődött egyfelől jelentős katolikus szellemű s másfelől teljesen világi irodalom ? Az előbbinek dolgozatomban okát adtam: minthogy a protestánsok erőhatalmi legázolásával céljokat érték, a szellemi fegyvereket elejtették s visszatértek a latin nyelvhez; kimutatom (24. 1.), hogy a jezsuiták virágzó latin irodalmat hoztak létre. Világi irodalom nálunk mindaddig, míg a vallási kérdések annyira élére voltak állítva, nem fejlődhetett ki. 2. Az udvar idegen nyelve és szelleme mellett másik oknak a vezető egyéniség hiányát említi, — az előbbiről dolgozatom
