Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 3. szám - Megjegyzések
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 107 Az egyenlő, igazságos mérték megállapítása nem volna nehéz: minden nem állami iskola fenntartója viselje a dologi szükségletek terheit, az összes személyi kiadásokat pedig fizesse az állam. így az igazságon nem esik csorba, a vallásfelekezetek vagy más iskolafenntartók pedig megfelelő áldozat fejében élhetnek iskolafenntartási jogukkal. Aki nem hajlandó, vagy nem képes a dologi kiadások fedezésére, az ne igényeljen iskolafenntartói jogokat. Borsos Károly. 2. Ellentétes magyarázat az érettségi-vizsga kérdésében. Nem nagyon fontos a kérdés, hiszen a mai érettségi utasítás napjai meg vannak számlálva. Készül az új utasítás. A ma és a tegnap szempontjából mégis elég érdekesnek tartom arra, hogy nyilvánosságot kérjen. Az eset a következő. Egy ifjú egyik gimnáziumban az érettségi szóbelin megbukott egy tárgyból. Más iskolához kellett mennie javító érettségire és ott is megbukott, úgy az elsőn, szeptemberben, mint a második javítón, decemberben. Ekkor ez utóbbi helyen rávezették az érettségi bizonyítványra, hogy „az 1883. évi XXX. t.-c. 27. §-a érielmében érettségi vizsgálatra többé nem bocsátható.“ Ez megfelel az ottani gyakorlatnak, az Utasításnak, ez ügy befejezettnek látszott, mint annyi más esetben. Ez az ifjú azonban nem nyugodott bele, hanem azt kérte egyik tankerületi kir. főigazgató útján a miniszter úrtól, hogy ő, a jelenlegi tartózkodási helyéhez legközelebbi gimnáziumban ismétlő teljes érettségi vizsgálatot tehessen. A minisztérium részéről az a válasz érkezett, hogy a kérést abban a vonatkozásban, hogy a legközelebbi gimnáziumban tegyen vizsgálatot, nem teljesítheti. Ellenben nem tett észrevételt az ellen, ha a folyamodó annál az (autonóm) intézetnél bocsáttatik ismétlő teljes érettségi vizsgálatra, ahol középiskolai tanulmányait végezte és ahol először érettségi vizsgálatra állott. A rendelet következő kikezdése szó szerint azt mondja : „Az 1883. évi XXX. t.-c. 22. §-ának második kikezdése nem rendelkezik kifejezetten arra nézve, hogy az első ízben érettségi vizsgálatra álló olyan tanuló, akinek javító vizsgálata kétszer nem sikerült, — ismétlő teljes érettségi vizsgálatra nem bocsátható; miért is folyamodónak teljes ismétlő érettségi vizsgálatra való bocsátása ellen törvényes akadály nem merül fel.“ Ha exegetáló gondossággal ízekre szedjük a törvényt és az utasítást, kétségtelenül kitűnik, hogy a minisztérium álláspontja egyedüli helyes törvénymagyarázat. Mi okozta mégis, hogy a gyakorlat másként fejlődött ki és így eléggé számos ifjúra nézve elzárta az érettségi szerzés lehetőségének útját s ezzel kiszámíthatatlan nehézséget, bajt és kárt okozott?! Hiszen akik pár évtizeddel ezelőtti gyakorlatra emlékezünk, még tudhatjuk, hogy köztudatban élt az ilyen esetben az ismétlő teljes érettségire bocsátás joga. A nem szerencsés értelmezés és ez alapon kifejlődött gyakorlat alapja, maga az „Érettségi Vizsgálati Utasítás.“ Ezt dr. Lukács György ekkori vallás és közoktatásügyi miniszter adta ki, 1905. december 18-án 105.500 szám alatt kelt rendeletével. Ennek
