Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 7. szám - Külföldi lapszemle

289

vele kapcsolatosan érintkező rokonterületek, nemkülönben a vallástan és történelem; a német nyelvi oktatás, mondhatni, lépten-nyomon hasznot húz belőle a többi modern nyelvvel együtt, (1. a Hölzel és Seeman-féle képeket); sőt, mit nem igen gondolna az ember, az antik nyelvek számára is hasznavehető diapositivokat kapni, amelyek kivált mai míveltségünknek az ókoritól való szoros függését tüntetik fel. Az élettan, természettan, vegytan legkönnyebben el tudnak szemléltető képek nélkül lenni a maguk szolgáltatta tárgyak nagy bősége miatt. A mennyiségtani oktatás pedig teljességgel nem szorul reájok.

Tovább haladva egy komoly, didaktikai veszedelemre figyelmeztet az értekező, arra nevezetesen, hogy a fénykép könnyen csábit fejtegetésre (zum Docieren). A fényképes tanítás észrevétlenül csap át sokszor fényképes előadásba, kivált mikor egész képsorozatok esnek bő magyarázatokkal a tanár kezeügyébe. Majd rámutat az oktatásban követhető fénykép használatnak két útjára: az egyik megelőzi a tárgy- ismeretet, a másik követi. Munkaszeretetre nevelő irány csak az előbbit választhatja, vagyis a fényképet az anyagmegismerés kiinduló pontjává teszi.

Az oktatás érdeke kívánja szintén, hogy sok fényképpel egy órán ne zavarjuk a fiukat; a soknak fogalmát azonban nem könnyű szabatosan meghatározni. Mindig viszonylagos valami, a körülményektől függ.

A munkakedveltető módszer szükségképi föltétele, hogy a fénykép csak akkor jelenjék meg a vásznon, ha az oktatás szabályos menete kívánja; sajnos, ez a kívánalom a többnyire hiányzó előirányzati költség szirtjén szokott hajótörést szenvedni, — amennyiben a legtöbb intézet csak egy vetítő géppel rendelkezik. Szigorú követelmény, hogy minden osztálynak meg legyen a maga vetítője a szükséges tartozékokkal (ernyő, elsötétítő készülék). Alkalmas helyiség is több kell a több gép mellé. A hiányos berendezésből érzékeny lélektani és gyakorlati károk származnak.

További követelmény : a gép kezelése az elgondolható legegyszerűbb legyen és állandó felszereltség, készenlét tegye könnyűvé a használatát. A készüléket rejtő faliszekrény célszerű elhelyezése sem kerüli el a szerző figyelmét, valamint a készülék okos kezelésére vonatkozó szakszerű utasításokról sem felejtkezik meg. Itt szól a vetítő gépek különféle fajtáiról. Az epidiaskopot tartja a legajánlatosabbnak, mert az mind a diaskop, mind az episkop jó oldalát egyesíti magában.

Az elsötétítő berendezésről és ernyőről is van okos mondani valója.

Külön fejezetben foglalkozik a fényképgyüjtemény kezelésével és legjobb kihasználásával. Kiindul abból, hogy némelyik kép egyszersmind több célra szolgál, p. o. a műtörténet, vallástan, népismeret egyaránt tanulságot merít belőle. Az ilyen kép hova, melyik dobozba osztandó be? Ilyenkor, jegyzi meg, mindig a „concentralio elve“ az irányadó.

Végezetül a fénykép-értékesítés határairól és ferdeségeiről kíván a szerző tájékoztatni. Mindenütt ugyanis, ahol a tárgy maga végezheti el a szemléltetést, okosabb a képben való bemutatást, mint fölösleges dolgot, mellőzni. Ez a kedvező eset áll fenn főkép a természettudományok körül, amelyek a tanulni vágyók számára a legbizhatóbb, mert közvetlen önszemléltetést biztosítják.