Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 10. szám - Belföldi lapszemle
407 Belföldi lapszemle. A Teológiai Szemle 1929. évi 1—3. számának Disputa című rovatában az általam nagyon tisztelt szerkesztő megtiszteli kritikájával a Prot. Tanügyi Szemle 1929. márciusi számában tett észrevételeimet. Nekünk nincs annyi terünk a disputára, mint gazdagabb dotá- ciójú laptársunknak és ezért a lehető legrövidebbre fogjuk viszonválaszunkat, amellyel ezt az ügyet egyébiránt a magunk részéről befejezettnek nyilvánítjuk. 1. A kiváló szerkesztő nem tudott engem teljesen meggyőzni arról, hogy ebben a címben: „A bibliai történetek tanításának valláspedagógiai módszertana" a valláspedagógiai jelző nem lenne pleonazmus, akárcsak ebben: „A középkor tanításának történetpedagógia módszertana“, a „történetpedagógiai“ szó. — Amit a tudós szerkesztő úr a vallástanítás céljáról és szelleméről mond, készséggel elfogadom, de az nem tagadható le, hogy a vallástan ép a reformáció óta igenis mint külön tantárgy foglal helyet az iskolában. Itt nem terjeszkedhetem ki arra a szintén már a reformáció korában felvetett és azóta számtalanszor feszegetett kérdésre, hogy tanítható-e a vallás, vagy sem, mert tény az, hogy tanítjuk, akkor pedig kétségkívül az ú. n. érzületi tárgyak (irodalom. történelem) körébe tartozik és ezekkel együtt képzetek útján akar és kénytelen is az érzelemre és az akaratra hatni. Teljesen igaz, hogy a vallástan nemcsak tényeket és értelmi igazságokat közöl, de bizony a többi érzületi tárgy sem, tehát ők is az érzületi, akarati, lelkiismereti, tehát az egész lelket megragadó tevékenységet követelik. Hogy pedig a valláspedagógiai módszertan nem jelenthet mást, mint a didaktika, illetve metodika bevált modern elveinek és vívmányainak a vallástanra való alkalmazását, ép Gaudy értekezése igazolja, mely a a szemléltetésnek, öntevékenységnek, munkaiskolái módszernek stb. a vallástanításba való bevitelét ajánlja, németországi kísérletek alapján ! 2. A szerkesztő úrnqk a teológia lényegéről vallott magasztos felfogását tisztelettel tudomásul vesszük, annál is inkább, mert általa teljes világosság esik az általunk kifogásolt kifejezésre. 3. Ami végül a soproni vallástörténeti tanszék betöltését illeti, itt a tudós szerkesztő úr — sit venia verbo — nem ismerteti e tanszék histórikumát, mert ennek gyökerei a pozsonyi teol. akadémiához nyúlnának vissza, hol a nagytekintélyű Schneller I. kontemplálta ilyennek. — A Sopronba kinevezett tanár úr tudományos képzettségét kifejezetten elismertem, az igazolás ügyét ellenben egy szóval sem érintettem, mert semmi közöm hozzá. De ha a tisztelt szerkesztő úr mintegy kikényszeríti erre vonatkozó véleményemet, mely természetesen elvi vélemény, tehát senkit sem akar személyében sérteni, akkor megállapítom a következőket. Nézetem szerint fegyelmi vizsgálatot egyoldalúan, tehát az illetékes tényezők kihallgatása nélkül nem lehet lefolytatni, de ha mégis hoztak ez ügyben fegyelmi ítéletet, amiben nem kételkedem, akkor okvetetlenül publikálni kellett volna és vele a magyar ev. egyház 1919—20. évi egyet, gyűlési jegyzőkönyvének meg-
