Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 9. szám - Külföldi lapszemle
372 legmagasabb értékeket a gimnázium növendékei mutatnak. Utánuk jönnek a reáliskolások, polgáríiskolások és végül a népiskola egykorú növendékei. Tumlirz gráci egyetemi tanár A lélektani irányok egysége és ennek jelentősége a serdülés korára című tanulmányában foglalkozik Kari Bühler egyik könyvével, mely a lélektan válságáról szól. Biihler a mai lélektani irányokat 3 főcsoportba sorolja. Egyik az élmény, másik a magatartás, harmadik az objektív szellemiség vizsgálásával akarja megismerni a lelket. Tumlirz szerint ez a felosztás nem ad helyet a pszichoanalízis, karakterológia stb. számára. Ezért újabb felosztást ajánl: 1. az ösztönélet, 2. az élmény és 3. az objektív szellem hármas szempontjából. Voltaképpen az élmény a közös és helyes kiindulási pont. A kísérleti lélektan, a belőle fejlődött eidetika, alkatlélektan, perszona- lizmus, karakterológia stb. az élménylélektan területének elágazásai. A pszichoanalitikus irányok (Freud, Adler, Jung) az ösztönélet kutatását végzik, a szellemtudományi irány (Spranger) az objektív szellemiséget ragadja meg. Az utóbbi két irány a metafizika területére megy át. Mindez irányok megszólalnak az ifjúsági lélektanban is. Stanley Hall a biogenetikus alaptörvényből indul ki és elmélete szerint a gyermek az emberiség ösztöneit, az ifjú érze'mi életét ismétli a fejlődésben. Ez a felfogás keveset magyaráz az ifjúkor jelenségeiből és kiindulását a tudomány ma már megdöntötte. K. Groos szerint a pubertáskor a gyermekkor végén már-már egyensúlyba jutott két lelki tényező: a céltudatos akarat és a szokás közé új ösztönöket hoz és ezzel az egyensúlyt megbontja. Mesterien jellemzi és ágaztatja az ösztönöket, de az ifjú íélek és az objektív szellem összefüggéseit, az értékek világát, a felnőttek világába való beilleszkedés problémáit elhanyagolja. Freudhoz közeledik, midőn a nemi ösztön eltérítéséből próbálja magyarázni az ifjú ideális törekvéseit. Freud irányának hiányzik még pubertás lélektana, de bizonyára a nemi ösztönből vezetné le ez életkor összes jelenségeit is. így csupán az ösztönéletet tárgyalná és az objektív szellemi életet itt is elmellőzné. Giese a hatalomratörésből akarja levezetni az ifjú lelki sajátságait, de nem ad teljes képet. W. Hoffmann lélektani alapelve a lelki rezonancia gondolata. A harmóniában jelentkezik a lélek kifejlettsége. A szellemi érést konfliktusok jelzik. Az elvont gondolkodásra, idegen lelki élet megértésére, a szellemi látkör kibővítésére való átmenet sok nehéz küzdelem elé állítja az ifjút. Hoffmann a maga rezonancia-elvével közel áll Freud pszichoanalízisének fizikai mechanizmusához. Nagyon keveset magyaráz az ifjú lelki életéből és csődöt mond a harmonikusan lefolyó fejlődés előtt. Nála a fejlődés a disszonanciák feloldása. Charlotte Bühler a kiegészülés törekvését veszi alapnak az ifjúkor lelki életének mozgalmas jelenségeinél, így az eddigi elméleteknél is nagyobb egyoldalúságba esik és még kevésbbé képes az ifjú életének teljességét értelmezni és a magasabb értékeket méltányolni. Kiindulása érthető a nők nagyobbfokú nemi beállítottságából. A szellemtudományi elméletekben T. Ziller a kultúrgenetikai tör-
