Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 8. szám - Megjegyzések
342 jogosultságának védelmezői, elszánt harcosai. Mi a keresztyén alapelveken álló jogállammal nem kerülhetünk soha ellentétbe, mi annak csak buzgó támogatói lehetünk. Azok voltunk, azok is maradunk minden időben. Borsos Károly. 2. A soproni evangélikus theológiai fakultás sorsa. A Protestáns Tanügyi Szemle III. évfolyamának 7. száma a 284. lapon egy a Pesti Naplóban megjelent cikkemmel kapcsolatban (amely különben csak része A kultúra decentrálizációjá-ról azóta már a Magyar Pedagógiában [XXXVIII. 7—8.] olvasható tanulmányomnak) úgy tüntet föl, mintha én a soproni evangélikus theológiai fakultás sorsát kérdésesnek látnám. Ez tévedés. Kérdésem ugyanis arra vonatkozik, hogy vájjon Sopron városa megtarthatja-e e fakultást állandóan. Nevezetesen arra gondoltam, hogy az evangélikus egyetemes egyháznak az állammal kötött szerződése alapján joga van a fakultásnak Pécsre, az egyetem törzsének székhelyére való áthelyezését kérni. S nem fogja-e az evangélikusok egyetemessége egyszer úgy találni, hogy jobb, ha ez a fakultás — mely ma Rectort sem adhat az egyetemnek — egy helyen áll az egyetem többi részével, minthogy Sopronban árváskodik ? Ha ugyanis ez a belátás bekövetkezik, akkor Sopron a fakultást elveszíti. Ennyit és nem többet akartam mondani. A fakultás sorsa nincs veszélyben és Sopronban való léte nem azonos a fakultás léteiével. Nagy József egyet, tanár. 3. Könyvnyelv és köznyelv. A Protestáns Tanügyi Szemlében (1929. 7. sz.) Mohr Győző megrója Nagy Miklóst, amiért ilyeneket ir: „kiszivattyúznánk a levegőt“, „befognánk az üvegcső végét“. Ezt kétszeresen sajnálja; először, mint filológus, másodszor pedig azért, hogy Nagy Miklós alföldi magyar létére hogyan követi ezt a rossz pesti szokást. — Én pedig Mohr Győző megrovását kétszeresen helytelenítem. Először azért, mert kár mindent arra a szerencsétlen pesti rossz szokásra hárítani; másodszor azért, mert egy filológusnak illenék a magyar igeragozásban nagyobb körültekintést tanúsítani. Lássuk először is azt a rossz pesti szokást! Valószínű, hogy a feltételes jelen többes első személyét Budapest is úgy használja, mint Nagy Miklós, t. i. ezt a személyt csak egy alakban használja, akár határozott, akár határozatlan tárgyra vonatkozik, de viszont az nemcsak valószínű, hanem kétségtelen is, hogy az alföldön és Magyarország legtöbb helyén, még a trianoni határokon túl is, úgy beszélnek, ahogy Nagy Miklós ir; tehát: „Megtennénk azt a szívességet, amire kér“, „Megadnánk az adósságunkat, ha vevőt találnánk a házunkra“. — Szóval ez nem rossz pesti szokás, hanem köznyelvi általános használat, amelyet az irodalom legnagyobb része is elfogadott. Most pedig vegyük elő a filológust! Minden filológus tudja, hogy ugyanaz az alak számtalan esetben teljesít kettős, esetleg többszörös funkciót. — Nem akarok idegen nyelvekre hivatkozni (latinban ott van a többes dativus és aulativus, németben a nő- és semleges nemű no-
