Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 8. szám - Megjegyzések
343 minativus és accusativus), hanem maradok a magyar nyelv területén, ott is az igeragozás körében. Ugyebár igy beszélünk: Láttam farkast és láttam a farkast. Ha a befejezett cselekvés egyes első személyében egy alak, még pedig a határozott tárgyas alak elegendő a határozatlan tárgynak is a kifejezésére, akkor megfordítva a feltételes jelen többes első személyben a -nánk, -nénk rag, mint úgy is testesebb rag könnyen elbírhatja a határozatlan tárgyon kívül a határozott tárgyra való vonatkozást is. De kár oly messze kalandoznunk, ott van a feltételes mód jelenjében az adnánk, vennénk tőszomszédságában az adnátok, vennétek, a többes második személy, amely szintén egymaga mutat reá a határozott és határozatlan tárgyra és amelyből meg sem tudjuk állapítani, legalább nyelvtörténeti kutatás nélkül nem, hogy vájjon az alanyi rag lépett-e a tárgyas helyébe, vagy a tárgyas rag olvasztotta magába az alanyit. Egyébként Mohr Győzőnek ajánlom figyelmébe a vallás- és köz- oktatásügyi minisztériumnak egy újabb rendeletét(510—V-l—1929), amely az elavult magyar igealakok tanításáról szól. A rendelet elavult igealaknak jelenti ki nemcsak az ír vala, írt vala, hanem az ír a és írván alakot is, éppen azért nem kívánja ezeknek paradigma-szerű tanítását. — Az adnók-vennők nem foglaltatik ebben a rendeletben, pedig aligha élőbb és életrevalóbb a fent felsoroltaknál, már csak azért sem, mert ó, ő hangzójával elüt a többi igeragtól és igejeltől; mindannyi az élőbeszédből, a köznyelvből való kimúlás szélén áll, mindannyiról előbb- utóbb elmondhatjuk egy kis módosítással Kölcsey híres verssorát: „Könyvben él csak, többé nincs jelen." (Debrecen) Kardos Albert. 4. Az iskolák kötelességei az öregdiákokkal szemben. Folyóiratunk múlt számában említettük, hogy a volt, ú. n. öregdiákoknak minő kötelességeik vannak az iskolákkal, nevelő anyjukkal szemben. Már ott is pedzettük, hogy az iskoláknak is vannak bizonyos kötelességeik volt diákjaikkal szemben. Számon kell őket tartani, fel kell őket kutatni s a belépésre felszólítani. Ez bizonyos szempontból közös kötelesség: egyformán terheli az iskolát s a volt diákok szövetségét. Mégis szerintünk inkább az iskola terhe ez. Bizonyos gyöngédség rejlik abban, ha a volt diákok serege érzi, tapasztalja, hogy az iskola szeme rajtuk van tovább is, figyeli az életben való útjukat. A tanárnak is az a legnagyobb dicsérete, ha volt növendékei hálával és szeretettel gondolnak rá, az iskolának is dicsekedéseül szolgálnak volt növendékei, akiket az életben elért sikereik alkalmával üdvözölni hálás szerep az iskola részére, hiszen egy Tisza István, egy Horthy Miklós erényeinek kifejlődésében az iskolának is része van. Tehát figyelemmel kell kísérni az iskolának volt növendékei pályafutását az életben is. E tekintetben S. Szabó József volt debreceni igazgatót lehet példának odaállítani, akinek meleg kézszoritását messze az élet mezején is éreztük egy-egy sikerünk alkalmával. A növendék is szívesebben jön, ha tudja, hogy édesanyja szeme azóta is rajta volt.
