Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 8. szám - Hazai és külföldi irodalom
328 Tóth Endre: A pápai diák és a magyar népdal. Pápa, 1929. Ilyen című előadását közli a szerző, melyet az ének- és zenekarok ünnepélyén felolvasott. A 36 oldalas füzetben azt mutatja: mily nagy szerepet játszik a pápai diák életében a népdal. Azt hiszem, általános fogalmazásban is mondhatta volna, a diák életében mindenkor nagyon fontos a dal, főleg a diáknóták (gúnydalok), melyekben a régen ismert melódiákra, a dalokra húznak rá mindenféle újakat; másik, amely eredetibb hangokat hallat, a szerelmi dal. Lehetne arról elmélkedni, hogy mit és hogyan dalolt a pápai diák, így az előadó; ő azonban inkább arról szól, hogy milyen népdalforma verseket írtak a régi és új diákok Pápán. A szerelem kifejlése az ifjú lélekben sokakat megihletett, ennek szinte elcsépelten sokszor hallott minden fázisát megtaláljuk itt is. A szerzők-közt feltűnik Lampérth Géza az 1890-es évekből való több verse. Kedves lehetett az előadás, ügyes ugyanis a gondolatok, érzelmek során való tárgyalás. Igen hangulatos lehetett főleg ott, hol bizonnyára sokkal a szerzők közül rokonságban vagy ismeretségben állottak a hallgatók. így kiadva is élvezet elolvasni, s akit érdekel, kedves emlékül teheti el. Érdekes lenne, ha minden ősi iskolának a dalköltészctét, vagy általában diákköltészetét feldolgoznák, nemcsak ilyen kis előadás keretén belül, hanem tudományos alapossággal. Böhm Dezső. Gulyás Pál: Misztikus ünnepi asztal. Versek. Budapest, 1928. Kir. magyar Egyetemi-nyomda. 135. lap. Önálló egyéniséget szabatosan körvonalozni a legnehezebben megoldható problémák közé tartozik. Sokszor csak megközelítőleg lehetséges, a legtöbb esetben pedig egyáltalán nem sikerül, mert induktív eljárással a művész alkotásainak mozaikjaiból kell összeállítani egyéniségének jellemző sajátosságait s minden indukció abszolút pontosságúvá akkor válnék, ha az összes lehetséges eseteket, adottságokat meg tudnók vizsgálni. Erre mondotta aztán Karinthy Frigyes igen találóan, hogy „halála előtt senki sem jellemezhető.“ Sőt még halála után se mindig, mert minden irányú alkotásainak összes darabját, a legtöbbször nem is tudjuk vizsgálat alá venni, már pedig az emberi lélek sok húrú hangszer és nincs kizárva, hogy éppen a művészi lélek megértéséhez igen fontos jellemvonása maradt megvizsgálatlan, feldolgozatlan egy-egy ismeretlenségben lappangó műalkotásban. Még a legszorgalmasabb kutatás és leglelkiismeretesebb odaadás mellett is maradhat egy-egy művésznek homályos tulajdonsága s félreértésekre alkalmat adó müve s éppen ezért majdnem minden bírálat szubjektív jellegű egy nagyon jól ismert egyéniségnél is, hát még egy kezdő írónál, aki az első, néha tapogatózó, bizonytalan, másszor erőteljes lépéseket teszi a költészetnek előtte alaposan kitaposott útján. Ma a modern technikai vívmányok korszakát éljük, amikor az írásművészet is annyira előrehaladott stádiumban van már, hogy szinte lehetetlennek látszik új ösvénynek találása s mindnyájan hajlandók vagyunk a legkönnyebb kritikai módszer alkalmazására: a másokkal való összehasonlításra s az idegen hatásokra való utalásokra abban a
