Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 7. szám - Trócsányi Dezső: Új magyar filozófia
268 2. Mechanizmus vagy organizmus a világ? Világképünk modernsége nem ennek eldöntésén fordul meg, mert „minkét formában egy mozgó, erőtől feszülő, tevékeny valóságot látunk" (52. o.), ez felel meg az aktivitás vágyától lüktető polgári szellemnek, melynek az állandóság csak fogalom, „amellyel szemben a valóság az örök változás,“ a fejlődés. 3. Az anyag problémáját is történeti áttekintésben vázolja írónk. A modern gondolkodás ebben is ellentéte a réginek, mely a szubsztancia iránt érdeklődött leginkább. Dinamikus világképünkben a mibenlét fogalmai fölösleges szimbólumokká váltak, s a jelenségek mögött nem szubsztanciát, hanem erőviszonyokat keresünk. „A dolgokat viszonylatokká alakítottuk át, és ebbe a relációhálózatba nem illik bele az anyagnak régi fogalma" (59). Az anyagfogalom ilyen átértelmezéséből következik, hogy a modern világmagyarázat nem anyagelvű, nem materiálista. 4. Rendkívül érdekes „A szellem problémája“ c. fejezet. Míg az antik és a középkori gondolkozás a természet valóságától teljesen különböző szubsztanciának tekintette a szellemet, ma arra hajiunk, hogy a természet és szellem nem ellentéte egymásnak, sőt a kettő lényegében azonos „s a szellem a legmagasabb fokon istennel azonos“ (73). Vájjon a szellemtan e formája nem észvallás-e, amely valláspótlékul akar fellépni ? Nem, mert ez a filozófia a vallás jelentőségét jól ismeri, s illetékességi körét nem háborgatja. A könyv második része A tudás újkori eszménye két fejezetből 1. Az új tudomány-ból és 2. Az új metafiziká-ból áll. Az új tudomány szakít a transzcendens eszmékkel, mert azok a vallás birodalmába valók. Az antik gondolkodás az önmegváltásra, az eszes ember önuralmára épült, a középkori szellem az emberi természet elesettségén s az isteni kegyelem általi transzcendens megváltatáson alapul; a modern kultúra pedig az immánencia gondolatára van ráépítve, melynek legjellemzőbb hajtása az értékelést és vele a metafizikát kereken tagadó pozitivizmus. „Itt az ember e földi világ lehető uralmában láthatta a maga boldogságát. Tudása tehát a dolgokon való hatalom megszerzésének szolgálatában áll“, így kívánja a hidegen számító polgári lélek (79), amely megfordította a középkori ember értékelését. „A haszon, a vállalkozás, a takarékosság és a munka megbecsülése jellemzi ezt az embertípust“ (83), egész életstílusát jellemzi természetes és társadalmi környezetének fokozatosan emelkedő racionalizálása (86). „Az egész újkori kultúra hordozója a polgárság, s az újkor tulajdonképen ott kezdődik, ahol ez az akkor úgynevezett világi elem veszi magára a művelődés feladatait, amelyet az egész középkoron keresztül a papság hordozott“ (87). A középkor metafizikai és teológiai tudományával szemben az újkor a tudásnak egy új fajtáját fejleszti naggyá : a kísérleti természettudományt s megalkotja ennek filozófiáját a pozitivizmusban (79). A pozitivizmus a „tények“ tudománya, s még a kritikai filozófia is ebbe a tudományba tartozik, de míg Kant a tudományos igazság logikai előfeltételeit nyomozza, a pozitiv tudomány azt vallja, hogy „a végső szót mondja ki az igazság kérdéseiben, s reményvesztett fáradozás volna ennél többet akarni“ (80). A társadalmi rétegeződés alsó
