Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 1. szám - Borsos Károly: Az én protestantizmusom, az én kálvinizmusom
9 Wesselényi Miklós, Kossuth, Deák, báró Eötvös József, a Tiszák, Szilágyi Dezső, Wekerle Sándor, Jókai, Petőfi és Mikszáth képviselnek legszembetűnőbben, nem egyéb, mint a keresztyén szeretet és igazságosság gyakorlati alkalmazása a politikai és társadalmi életben. A liberalizmus lényege: az egyéniség, az egyéni érték kifejlődésének és érvényesülésének biztosítása. Hogy voltak kinövései, hogy a gazdasági liberalizmus a kapitalizmus túltengésére vezetett, az lehet igaz, de nem döntő érv az igazi liberalizmus értékének elbírálásánál, ép úgy, mint ahogy az igazi keresztyénségre nem lehet követ dobni az inkvizíció, a Szent Bertalan éjszakája, az eperjesi vértörvényszék, a mosz- kovita cárizmus bűnei miatt. Az igazi demokrácia pedig, úgy ahogy a kálvinizmus hatása alatt az európai protestáns államokban és az északamerikai Egyesült Államokban kifejlődött, nem egyéb, mint igazi arisztokrácia, t. i. a legjobbak uralnia, a legjobbak vezető szerepe, az állami és társadalmi életben, tekintet nélkül születésre, rangra, gazdagságra. Ilyen értelemben sem a liberalizmus, sem a demokrácia nem áll ellentétben az igazi keresztyénséggel, sőt mindkettő egyenes leszármazottja, folyománya annak; tehát egész természetes dolog, ha jó keresztyén, jó protestáns ember meggyőződéses híve ezeknek az irányzatoknak. Ez pedig nem jelenti azt, hogy jó keresztyén ember nem lehet konzervatív. Az igazi konzervativizmus ugyanis nem áll ellentétben a liberalizmussal és a demokráciával; a konzervatív ember lehet liberális is, demokrata is, mint pl. Tisza István az volt. A konzervativizmus t. i. ép úgy, mint ellentétje, a radikálizmus, csak politikai és társadalmi cselekvésmódot, taktikát, tempót jelent. Az egyik lassan, óvatosan, lehetőleg minden régi értéket megkímélve, a másik gyors tempóban, alaposan, áldozatoktól sem riadva vissza, de minden bajnak gyökeréig hatolva, akar javítani, előre haladni. Természetesen sem a konzervativizmus nem azonos a csökönyös maradisággal, minden szabadság, haladás negációjával, sem a radikálizmus a felforgatással. Felmerült az a kérdés is, vájjon jó protestáns ember lehet-e meg- győződéses híve az egyetemi numerus claususnak ? Ha ez a törvény ellentétben áll a keresztyén szeretettel, igazságossággal, jósággal, az emberi és polgári jogegyenlőséggel, a keresztyén szempontból is megkívánható egyéni szabadsággal, akkor nem lehet híve. Hát antiszemita lehet-c a jó protestáns ? Ha az antisemitizmus azt jelenti, hogy én valakit bántalmazzak, neki ártani igyekezzem csak azért, mert sémita, — akkor ez sem lehet. íme, én így látom a protestantizmust és a kálvinizmust. Ilyen protestánsnak, ilyen kálvinistának tartom magam ; én ilyen vagyok és ha csak valaki a szentírás alapján jobbról nem győz meg, ilyen is maradok holtomiglan. Szolgáljon ez írásom Rácz Kálmán igen tisztelt és nagyrabecsült barátom „Zavarok a protestantizmus értelmezése körül“ c. cikkére válaszul. Borsos Károly.
