Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 10. szám - Egyházi és iskolai hírek

406 A pápai református főiskola tanári kara mély fájdalommal jelenti, hogy Csizmadia Lajos nyug. theol. akad. tanár életének 70-ik, 11 évi gyakorló-lelkészi és 25 évi tanári szolgálat után, nyugalomba vonulá­sának 3-ik évében 1928. évi december hó 5-ikén megtért Urához, Teremtőjéhez. A megboldogult egykor főiskolánknak kiváló növendéke, majd a theológiai akadémiának evangéliumi lelkű, odaadó, buzgó tanára volt, aki először mint lelkész, majd mint tanár gazdag irodalmi tevékeny­ségével, áldott gyümölcsöket hozó igehirdetésével, az élet sok viszon­tagsága között is Istenben mindig békességet talált, szeretetteljes éle­tével mutatta meg a rábizottakban való hű sáfárkodását. Emlékét kartársai és tanítványainak nagy serege kegyelettel őrzi szivében. Pápa, 1928. december 6-án. „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni sziveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban“. (Fii. 4~<. Papp József. A soproni ág. h. ev. tanítóképző intézet nyu­galmazott igazgatója, Papp József, . 1928. évi november hó 22-én örökre visszaadta lelkét az élet és halál Urának s gyászba borult az elhunytnak családja, továbbá a soproni ág. h. ev. tanítóképző intézet és a dunántúli egyházkerület. Papp József halálával nagy veszteség érte a hazai evangélikus tanügyet is. A megboldogult 1859 március 29-én született Sikátoron, Veszprém megyében, 1883—1905-ig rendes tanára, majd 1917. augusztus 31-ig igazgatója volt a soproni ág. h. ev. tanítóképző intézetnek. Mind tanári, mind pedig igazgatói működését jellemzi a pontos, hű kötelességtelje- sités. Ebben a hűséges munkájában minden igyekezettel arra törekedett, hogy növendékei minél képzettebb, minél ügyesebb tanítókká legyenek, kik pontosan és hűségesen tudják végezni kötelességeiket a hazai evan­gélikus iskolaügy javára. Az intézet akkori nagynevű igazgatójával, Kapi Gyulával együtt ő szervezte 1883-ban az intézet gyakorló isko­láját, melyre mindenkor szeretettel gondolt. Felfogása szerint a gyakorló iskola a tanítóképzés tulajdonképeni műhelye; ebben végzi a tanitó- növendék első szárnypróbálgatásait a tanítás terén. Hazai evangélikus derék tanítói testületünkben ma is nagy számmal vannak, kik a soproni tanítóképző intézetben Papp Józseftől sajátították el a tanítói gyakor­lathoz szükséges elméleti s gyakorlati ismereteket. A soproni ág. h. ev. tanitóképzőintézet gyakorló iskolájának rendtartása és részletes tanme­nete (1889), mely annakidején megszabta a gyakorló-iskolai munkát, a hazai evangélikus elemi népiskolai tanítás szempontjából alapvetőleg és irányitólag hatott s ebben az irányításban Papp Józsefnek oroszlánrésze volt. Ugyanis e részletes tanmenetet, melyet Kapi Gyulával együtt legnagyobbrészt ő készített, a tanítványok százai magukkal vitték az életbe és a maguk iskolájában is nagy sikerrel használták. Papp József az élet iskolájában is segítségére sietett volt tanít ványainak, illetőleg az evangélikus tanítóságnak. Egyrészt azzal, hogy Kapi Gyulával együtt megindította 1889-ben a ma is megjelenő Evan­

Next

/
Oldalképek
Tartalom