Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom

gát ismertetvén főleg. Azután a biológiai irány híveire tér át, főként Greguss Gyula, Pékár Károly, Pollák Illés munkásságát részletezvén. Majd a dekadensek főképviselőit, Lukácsot s Balázs Bélát ismerteti. Majd a művészet s erkölcs viszonyát veszi vizsgálat alá, mely részben Székely György, Jászi Oszkár, Medveczky s Waldapfel méltatását kapjuk. A művészet-bölcsészeti törekvések harcosai között Pasteiner, Papp Ferenc, Kéky, Lyka, Lázár, Gerevich, Mitrovics jobb neveivel találkozunk. Nem kerüli ki ügyeimét Elefánt Olga sem, akinek épen csak egy értekezése szerepel, s nem fog a halhatatlanságba jutni miatta. Fontos rész az irodalomelméletről szóló pont. Sok ma is élő nagy iró véleménye szerepel itt (pl. Dézsi, Császár, Tolnai, Voinovics) s hihető, hogy ez a kérdés nem fog lezárulni soha sem. Böhm és iskolája esztétikájáról olvasunk a következő pontban, mely behatóan foglalkozik a nagy filozófussal s tanítványai közül főleg Ravasz Lászlóval. (Makkait nem látjuk itt.) Vannak újabb nyomokat keresők is ; Kis Erős Ferenc s Pauler Ákos külön fejezeteket kapnak. Végül a fordításokkal s az esztétikatörténet Íróival fejezi be e nagybecsű, az egyes pontok után a szakirodalmat is adó s végül betűrendes számmutatóval ellátott nagyszerű munkát. Hisszük, hogy nálunk hivatottabbak még jobban fogják méltányolni. Gulyás József.

Barankay Lajos: A nemzeti közszellem pedagógiája. A Magy. Tud. Akadémia által a Halmos-dijjal jutalmazott pályamunka. Pécs, 1927. Szt. István társulat bizománya. 296. lap. Ára 10 pengő.

Még a világháború tartama alatt több oldalról megvizsgálták azt a kérdést, hogyan lehet a háború tanulságait a nevelés számára gyümöl- csöztetni? Viszont a katasztrófa bekövetkezte óta mind sűrűbben foglalkoznak elméleti és gyakorlati emberek azzal a kérdéssel, hogyan lehet a magyar köznevelést új irányba terelni és ilyenkor egyesek túl- ságba is esnek, midőn a háború előtti magyar iskolát teljesen leszólják, aminek igazságtalanságára rávilágít az az ismeretes tény, hogy az ebből az iskolából kikerült generációk általában fényesen megállották a helyűket a harcmezőn. Ezért csak túlzás lehet, ha a régi iskolát el akarják seperni, mert a magyar nevelés régi eszményei és értékei továbbra is fenntartandók és átplántálandók, bárha az átszármaztatás eszközei, a viszonyok változtával módosultak is. Egy jelenséget azonban a mai köznevelés nem hagyhat figyelmen kívül és ez az, hogy a világháború alatt és még azután a magyar társadalom nem volt egységes; felekezeti és politikai ellentétek választották el egymástól az egyes rétegeket és főleg ezért lett a háború katasztrófája végzetes a nemzetre nézve. Ebből csak az következhetik, hogy az új nevelés főfeladata új, egészségesebb közszellem teremtése. De ez a gondolat nem új, hiszen Imre S, nagyszabású irodalmi működése jóval a háború előtt, Nagy magy arország széttagolt lakosságának nemzetté nevelését tűzte ki. Eszméi már a háború előtt is visszhangra találtak, most pedig a nagy bukás után hatalmas igazolást nyertek 1

Ebbe az eszmekörbe kell beállítanunk Barankay L. érdemes munkáját, melynek vezető eszméje a nemzeti közösségnek az eddiginél éti-