Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom
358 kaíbb felfogása. Ennek megfelelőleg munkája tkp. 2 részből áll: elméleti alapvetésből és a gyakorlati kivitelből, vagyis a nemzeti közszellem pedagógiájának a megszervezéséből. E 2 részt összekapcsolja egy harmadik, mely azt mutatja ki, hogyan nő ki a köznevelés szervezetéből a nemzeti közszellem pedagógiája ? Elméleti fejtegetéseiben szerző dualizmust talál a pedagógiában és pedig — amint részletes elemzés alapján kimutatni törekszik — e dualizmus két alkotó eleme, az abszolút eszményiség és a relatív korszerűség. Szerző itt nyilván a pedagógia örök és változó értékeire gondol és ezért különösen a korszerűség elnevezést nem tartjuk kifogástalannak, A következőkben szépen világítja meg a két tényező viszonyát. A korszerűség az eszmékben, történés-folyamatokban és intézményekben rejlő mindenkori tényeket bocsátja a nevelés rendelkezésére, de ezeket a tényeket állandóan függő viszonyba kell állítanunk oly magasabbrendű értékekkel, melyek nincsenek kitéve a tér és idő változásainak, Ez értékek gyűjtő fogalma az abszolút eszményiség, mely tehát önérték-komplexum. Mivel az a legnagyobb szerves egység, melynek körén belül a nevelés eredményesen végbe mehet, a nemzettest, azért a szervezésnak a humanizmus és vallás eszméit is a nemzeti szellem uralma alá kell rendelni a gyakorlatban. A vallásban csakis az olyan mozzanatok emelendők ki, amelyek minden elfogadott vallásban közösek, ellenben minden gondolat, amely a különbségekre, eltérésekre utal, kerülendő. A nemzeti szellemnek kell tehát annak a központnak lennie, amely a korszerűség minden alkalmas megjelenési formáját maga köré gyűjti az abszolút eszménye felé való törekvésben. A világháború alatt az eszményiség és korszerűség eltávolodtak egymástól, a tanácskormány pedig ki akarta irtani a nemzeti szellemet. A jelenlegi helyzetben nem lehet más teendőnk, mint a nemzeti szellem teljes kiépítése. A legáltalánosabb tanulság, melyet a háborúból s a forradalmakból örököltünk, a teljes társadalmi összhang etikailag megalapozott keresztülvitele, ami nem jelenthet mást, minthogy a nemzeti művelődés kicsiny körét a néptömegek bevonásával a lehető legszélesebbre kitágítjuk. Azt a pedagógiát pegig, mely már szervezetében számol az egységes nemzeti közszellem realizálásának a gondolatával, joggal nevezhetjük a nemzeti közszellem pedagógiájának. Schnellerrel ellentétben tehát szerző nem a személyiséget, hanem a közszellemet kívánja a pedagógiai célok középpontjába állitani. A gyakorlati keresztülvitel terén szerzőnek az a helyes alapgondolata, hogy az eddigi értelmi nevelés helyett az érzelmi és akarati momentumokat kell előtérbe helyezni, illetőleg az értelmi nevelést nem detronizálni, hanem hatásaiban etizálni kell. Ez a gondolat sem merőben új, de a gyakorlati megvalósítás részletei közt sok eredeti gondolat is akad, pl. hogy a vallásos érzést a nemzeti egység szolgálatába állítsuk ; hogy a népművészetet kell felkarolni; hogy a népiskola akaratnevelő tevékenységében a munkaoktatóké legyen a döntő szó (miért csak ott ? !); hogy a testnevelés vezetője orvos legyen; hogy a nevelésügyi közigazgatásnak legyen joga a gyermekek otthoni nevelését ellenőrizni (!), hogy a sajtó hozzásímuljon a nemzetetikumban foglalt eszményi tartalomhoz,
