Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom
Voltaire-rel, Grimmel és Diderotval — elkeseredetten üldözték őt s ez az üldözés még halála után sem szűnt meg, amennyiben Grimm és Diderot d' Epinayné Emlékiratait teljesen átdolgozták, abba oly részleteket iktattak, amelyek a Rosseau jellemére árnyat vetnek, őt háládat- lannak, sötétlelkű, világgyülölő embernek tüntetik fel. Ha Rousseau leveleit, amint azokat most a Levelezés az eredeti levelek alapján közli, összehasonlítjuk a d' Epinayné Emlékirataiban közölt levelekkel, azonnal észrevesszük, hogy ez utóbbi Rousseau leveleit, valamint Grimmnek hozzá intézett leveleit megcsonkítva, meghamisítva közli; de az összehasonlításból egyúttal azt is látjuk, hogy az Emlékirat oly leveleket is közöl, melyeket Grimm utólag, sok évvel a megtörtént esemény után gyártott s ezekben a valóság ellen oly durva sértéseket követ el, amelyek az utólagos hamisítást azonnal elárulják. A IV. kötet a genfi színház s általában a színházak ügyében d' Alemberthez intézett levél (Lettre á D' Alembert sur les spectades) körül forog; az V. kötet tárgya az Űj Heloise kiadása; a VI. kötet (1761. február—december) főtárgya levelezői részéről az Új Heloise méltatása, Rousseau részéről, kivált az év vége felé, az Emil késedelmes nyomtatása miatt támadt kínzó aggodalmak. Látjuk a levelekből, hogy az Üj Heloise páratlan könyvkereskedői sikert aratott; Rousseau barátai, tisztelői, irótársai, köztük d' Alembert is, elragadtatással beszélnek a regénynek rájok tett hatásáról; Boufflers grófné szeretné a könyv sorait aranyba foglalni, Tréron, a csípős nyelvű kritikus, azt Írja neki, hogy „soha nem láttam, sem nem olvastam semmit, ami annyira megindított és oly igazi gyönyörűséget szerzett volna, mint ez a regény ; — ön az erényt oly szeretetreméltó vonásokkal rajzolja, hogy nem fáradunk ki annak csodálásában." La Condamine ezt irja neki: „Ön a szívhez szól és senki nem beszél ahhoz ékesebben önnél; mindenki csodálja önt és ön még azokkal is megszeretteti magát, akiket gyűlöl." A VII. kötet (1761. dec. 23. — 1762. júl. 8.) az Emil és a Contrct Social megjelenése és elitéltetése s Rousseau Svájcba menekülése idejéből való leveleket közli; mindjárt a kötet elején találjuk a Malesherbes-hez intézett 4 hires levelét, melyek Vallomásai, önéletrajzi közlései első vázlatának tekinthetők. A VIII. kötet az 1762. évi július 9-től 1763. évi január 20-ig irolt leveleket öleli fel, melyeket Mőtiers-ben (Svájc) ír; itt új ismeretségeket köt, sűrűn érintkezik a genfiekkel, kik mindenféle hírekkel osti omolják; megírja Beaumont Kristóf párizsi érsek elleni nyílt levelét, mely tulajdonkép a genfi theolo- gusoknak szól. Végűi a IX. kötet az 1763. évi január 13-tól junius 25-ig terjedő félév alatt irt leveleket nyújtja, abból az időből, amikor kiadja a párizsi érseknek irt válaszát és a szenvedett méltatlan bánásmód miatt lemond genfi polgárjogáról. Hogy e 9 kötet Rousseau életének számos adatát helyesbiti, a Vallomások nem egy emlékezetbeli tévedését helyreigazítja (pl. Rousseau Solothurnból nem ment egyenesen Párizsba, mint ahogy a Vallomásokban irja, már 1732-ben zenei leckéket adott Chambáryben, Genfben tartózkodása alatt, 1754-ben nem a Grande Canalban, hanem az Eaux- Vives-ben lakott, Velencében 1743. évi szeptember 4-től 1744. évi
