Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 9. szám - Dr. Szlávik Mátyás: Nietzsche gondolatai a felsőbb oktatásról
324 kijelentésére, hogy „gyűlöletes előtte mindaz, ami őt csupán oktatja és személyes tevékenységre nem sarkalja.“ A valódi ember-művelődésnek azonban Nitzsche szerint nem csupán az egyoldalú tudósképzés, hanem egyúttal az általános műveltség áll is útjában. Németország felsőbb tanintézetei „brutális képzéssel" az állami szolgálat számára nevelnek, ami a magasabb képzést szinte lehetetlenné teszi. Pedig a nagy és szép dolgok sohasem lehetnek közjavak, mert „pulchrum est paucorum hominum.“ Mai felsőbb iskoláink a maguk tanítóival, tanterveikkel és tancéljaikkal a kétértelmű közép- szerűségre vannak berendezve, amelyeknek áldozatai a magasabb szellemek és kedélyek. Az általános művelődés hangsúlyozása egyenesen veszélyes a zsenire. Lehetetlenné teszi a tehetség alapján való válogatást. Itt Nietzsche megfigyelései és megállapitásai jogosultak és kritikái helytállók. A felsőbb iskolák művelődési intézetek helyett az állam számára való ellátási intézetekké váltak. Az élet szükségleteinek kielégítésére valók a különböző tanpályákon. E ponton Hegel omnipotens államelmélete keservesen bosszulta meg magát. Ép azért Dr. Lagarde is ellene van az általános művelődésnek s az azt szolgáló állami iskolai ügynek. Az állam szerinte „pénzzel jutalmaz és pénzért cselekszik“. Az általános műveltség „valóságos pestise a felsőbb oktatás ügyének, amelynek feltalálói Judás és Burtus sorsára valók." Mint látjuk, Nitzsche nevelési és oktatási ideálja nemzeti, egyéni s értelem-történet- és államellenes jellegű. Sajnos, hogy a keresztyénséggel szemben elfoglalt élet- és világfelfogásához híven, vallásellenes is egyszersmind. Az egyént nem csupán a történet-társadalmi, hanem egyúttal minden vallási és erkölcsi kötelékektől is fel akarja szabadítani és tisztán személyes érzésére utalja. Ép azért a vallásoktatást kizárja az iskolákból s ezzel az ifjúság neveléséből olyan elemet vont ki, amely az általános emberi, főleg személyes nevelésre és oktatásra döntő jelentőségű. E ponton helyesebb a nagy jénai filozófus: Eucken megállapítása, amelyszerint valódi személyes nevelés és művelődés aktiv szellemi hatás, tehát vallás nélkül lehetetlen. Abban azonban igaza van Nitzschének, amidőn a nevelés és oktatás célját nem a tudósban és a hivatalnokban, hanem az emberben látja. Az egyoldalú értelmi és történeti nevelés és oktatás kritikájában is sok igaza van Nietzschének, sőt államellenes céljának hangsúlyozásában is pedagógiájának sok a maradandó gondolateleme. Találóan mondja Weber: „Die pädagogischen Gedanken Nietzsches“ c. művében: „Igazi német műveltség csak német jellegű lehet. A német karakter a német szellem műve s nem a múlt, hanem az élő jelenkor produktuma. Magasabb pedagógiai jelentősége van a múltnál a bennünket környező é/ő-világnak s nagyobb értéke van eredeti népiességünknek, mint az idegennek. Az anyanyelv tanúlmányozása szükségképi feltétele minden idegen nyelvű tanulmányozásnak. A német klasz- szikusok alapvető tanúlmányozása vezet az óklasszikaí irodalom és művészet valódi megértéséhez. Német legyen a német, mielőtt görögül megtanul érezni és gondolkodni. Ez a hellén szellem újjászületése a német szellemben, mely nyílt, becsületes és erős és telítve van egészséges ösztönökkel. S ez a hellén szellemnek is az igazi
