Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 6. szám - Hazai és külföldi irodalom
223 századi genfi tanár és lelkész nagyszámú munkájának magyar kiadásait és fordításait, Haraszti Emil a magyar huszárok elszászi szereplését, Bartucz Lajos a magyar nép antropologiai alkatát, Baranyai Z. Amiéi genfi iró Petőfi-forditásait, Tolnai Vilmos egyet, tanár a magyar királyné vizének nevezett illatszert ismerteti, Szinnyei F. a francia és magyar romanticizmust hasonlítja össze, Sági I. a magyar nyelvészetnek utóbbi évtizedekbeli fejlődéséről és irányairól rajzol vonzó képet. Az adatok - tárában a francia és magyar szellemi érintkezés és ráhatás több nagyon érdekes és tanulságos esete van feltüntetve a múltból és jelenből. A kritikai rovat, ügyes elosztással, úgy van berendezve, hogy lehetőleg francia bírálók ismertetik a magyar íróknak és magyar bírálók a francia íróknak a magyar-francia kulturális érintkezést tárgyaló müveit. így Eckhardt F. ismerteti és bírálja Auerbach francia történetiró művét, mely Ausztria és Magyarország szerepét adja elő a világháborúban, viszont Székely J. mutatja ki Constantinescu oláh pamfletirónak a magyar-oláh történelmi kapcsolatok terén való tájékozatlanságát és baklövéseit. Faludi, Hevesi, Kémery, Téréi francia tárgyú vagy a francia kultúrát érintő müvei mind alapos bírálatban részesülnek. Mi a szép francia nyelven írott, a tudományos alaposságot európai látókörrel és a kifogástalan simaságot helyes magyar állásponttal egyesitő Revue-1 élvezettel olvassuk s annak a külföld olvasóközönsége körében mentői szélesebb elterjedést kívánunk! Rácz Lajos. Az elszakított magyarság közoktatásügye. írták: Barabás Endre, Berkes József, Csuppay Lajos, Jancsó Benedek, Kornis Gyula, Pecháry Adolf. Szerkesztette és bevezetéssel ellátta: Kornis Gyula. Budapest, 1927. 230. lap. A Magyar Pedagógiai Társaság kiadása. Ezt, a legilletékesebb szakemberektől irt munkát minden magyar nevelő csak a legnagyobb haszonnal forgathatja. Az egyes fejezetek különböző terjedelműek. Legnagyobb a Románia közoktatásügyét tárgyaló 13—136. (írták: Barabás E. és Jancsó B.); utána jön Szerbia 137—185. (Irta: Berkes J.), a felvidék (Pecháry 186—218.) és végre az utolsó, az Ausztriához csatolt terület közoktatásügyi 219—230. (Csuppay L.). Mindegyik fejezet az elcsatolt részek közoktatásügyének nemcsak a jelen állapotát, hanem annak múltját is tárgyalja. A jelen a magyarság szempontjából elszomorító és szinte összefacsaródik az olvasó szive, ha látja, hogy kivált Románia az utolsó 5 év alatt micsoda pusztítást vitt végbe a magyarság iskoláiban, amennyiben (1919 —24-ig) összesen 8076 magyar tannyelvű intézménytől fosztották meg Erdély magyarságát. A románok, szerbek, csehek egyformán helytelen kultúrpolitikát követtek akkor (amint azt kiváló embereik be is ismerik), midőn nem tartva szem előtt az iskolaügy terén fontos fokozatosságot, tömegesen államosították az új területek iskoláit, nyakra-főre új intézeteket létesítettek, de azokat nem voltak képesek szabályszerűen képesített tanerőkkel ellátni, úgyhogy tanügyükjjez idő szerint igen alacson színvonalon áll, tanerők és tanulók tekintetében. Legjobban megboszulta magát ez az eljárás a legbrutálisabb eszközöket követő Romániában, melynek a régi királyságban virágzó középiskolái voltak, az utolsó években köve
