Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 6. szám - Dóczi Imre: Elnöki megnyitó az Országos Református Tanáregyesület budapesti közgyűlésén
201 zeti nevelés korszerű követelményeinek tekintjük is a miniszteri körlevélben kiemelt nevelési irányelveket, azok mai helyzetünkben, a halál árnyékából ébredező állapotunkban, kétségtelenül nemzeti nevelésünk legfontosabb alkatelemei, nemzeti feltámadásunk legbiztosabb tényezői. Tagadhatatlan, hogy a régi magyar műveltség a latin iskola hagyományaként túlnyomóan retorikai jellegű volt, melyet ma az épitőmunka műveltségének kell felváltania. A múlt századi alkotmányvédő vármegye s a nemzeti gravamenektől visszhangzó országgyűlés époly szónoki palesz- trája volt a magyar nemesnek, mint a cívis romanus-nak a maga fóruma. Jogász-nemzet voltunk és vagyunk, mint a római s tán ezért is vert oly mély gyökeret a latin nyelv nemzeti közéletünkben. S ha a világháború után öntudatra ébredt római utód a Carta del lavoroban a munka kötelességének elvét avatta nemzeti feladattá, a szónokló magyart is a dolgozó magyarnak kell felváltani, dolgoznunk kell jövőnk építésén, s erre kell nevelésünkben is ösztönt adni az új nemzedéknek. E mellett nacionálízmusunk a múltban Ausztriához és a hazai nemzetiségekhez való viszonyunknál fogva sokszor csak a védekezésben merült ki; most tehát, midőn e kötelékektől megszabadultunk, a magunk erősítését kell teljes erővel munkálnunk, ifjúságunkat a kötelességteljesitésre kell növelnünk, kötelességre a nemzet és haza iránt, hogy egyéni munkájával — szellemi vagy fizikai téren egyaránt — a nemzeti értéket növelje; az egyéni energiát nemzet-energiává kell emelnünk, s már az ifjúsági egyesületekben is hozzá kell szoktatni növendékeinket, hogy egyéni törekvéseiket a közös célnak rendelve alá, ez önfegyelmezéssel készüljenek fel nemzeti feladatukra: a nemzeti eszmények egyakaratú megvalósítására. Az is szomorú valóság, hogy az erkölcsi erőre, az erkölcsi jellemre s a balsorsunkban is fölemelő vallásos érzésre sohasem volt nagyobb szükségünk, mint a mai meglazult erkölcsi viszonyok és meggyöngült vallásos világnézet állapotában. Nemzeti társadalmunk betegségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy éppen azok az erők gyengültek meg benne, melyek a nagy katasztrófák után rendesen nemzet- fenntartó erőknek bizonyultak. Mohács után a nemzet a vallásos hitben keresett bünbánólag vigasztalást, Istenbe vetette reménységének horgonyát, s ez a lelki állapot teremtett melegágyat a reformáció gyors elterjedésének is. Világos után az erkölcsi erő tette kitartóvá a nemzet passziv rezisztenciáját s készítette elő a boldogabb jövő kialakulását. S ime ma Trianon után oly beteges pesszimizmus vesz erőt a lelkeken, mely az erkölcsi világrendbe vetett hitet rendíti meg s az önbizalmat és erkölcsi erőt ölve ki belőlük, még az öngyilkosságot is szinte járvány
