Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Fejér Lajos: A görög nyelv a francia szenátusban
159 nyos körökben mindig napirenden volt, mig most egyenest a rombolás szelleme kelt ki belőle. Farjon szenátor emelt, érces hangja harangzúgással ért fel. A szülők egyesülete nevében szólott, kiknek bizonyára joguk van beszélni, lévén ők gyermekeiken át az iskoláknak elsőrendű, közvetlen haszon- élvezői és sokszor bizony közvetve szenvedő alanyai. A szülők többsége úgy találja, hogy a görög-latin csoport növendékeinek bőven mérik a tudományt. Ez onnan van, felelik az illetékes körök, mert a csoportból nem különítik el a tudományos iskolák leendő jelöltjeit; ezek az iskolák megint a növendékek gyönge francia nyelvi ismeretei miatt panaszkodnak. Azok a szülők meg, hangzott el a vita folyamán, akik gyermekeiknek az egykor maguk által élvezett klasszikus neveléshez hasonlót szeretnének adni, azért cseppet sem óhatják, hogy a görög megint régi módon „in extenso et obligatione" tanittassék; csupán annyit és úgy szeretnének belőle, hogy megsejtsék a fiúk, mi fán terem az a görög műveltség és milyen volt igazában. Talán igy egyik-másik meg is kedveli és esetleg bővebb tanulmányozására szánja rá magát, mint nem egy esetben megtörtént nálunk az ok nélkül le- kicsinylett görögpótlós rendszer idején. Feltűnt többek közt Herriotnak egy kijelentése : „A műveltség — úgymond — az a tiszta leszűrt eredmény, amely megmarad, mikor az ember már jóformán minden egyebet elfelejtett.“ A szülők rájöttek, sajnos, hogy a jelenleg divó módszerek mellett mind a beszélt, mind az írott francia nyelvben szépkevésre viszi növendékét az iskola. — Herriot egyébiránt úgy beszélt, mintha a középiskolai növendékekből hivatalosan megannyi hellenistát akarnának faragni; holott ő tudja legjobban „non ex quoque trunco fit Mercurius“, nem minden tuskóból lehet M. A miniszter bizonnyal buzgó hive a klasszikusoknak, azokat őszinte becsüli, ápolja és kétségkívül olyan tudós, aki ért annyit a göröghöz, mint bármelyik müveit francia ember. Erről az oktatásról minap, egy iskolai pályázat alkalmából beszédet is mondott, amely azonban az elején kissé dagályos, csapongó, valóságos római „lanx satura"-hoz volt hasonlatos, a végén meg kissé ellapult és általános lett. Szegény Herriot! sajnálkoznak rajta a lapok. Az ő görög szerelme oly végzetes természetű, hogy mikor a közoktatásügyi reformhoz hozzányúl, a francia nyelv és irodalom sínyli meg. Csupán azért, mert a tanulmányi keveréket, a tantárgyak vegyes házasságát nagyon kedveli. A különböző fajta ismeretágak növendékeit azonmód szedi-veszi össze és csoportosítja, amint keverte-kavarta, politikai többség korában, mikor a baloldal feje volt, a radikálisokat és forradalmiakat. És ez a modor, miután a frank bukását sietteté, a vezető osztály, az elite értékcsökkenésének lön útegyengetője. Herriot miniszter, a szenátusban elhangzott előadásokra egy formailag csinos beszéddel válaszolt, noha annak metaforákban, szóképekben való gazdagsága és a történelemre, mint meghiggadt politikára történt hivatkozásai bizony nem egy szofizmát takargattak. Legelőbb is kijelentette, hogy a latin és görög nyelvnek teljességgel nem az a barbár ellensége, amilyennek némelyek tartják. Mikor ő az antik nyelvek
