Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Nagy Miklós: Minta-tanitások a középiskolában
156 is. Egy szóval kiépítjük a térfogat fogalmát. (Az már a technika dolga, hogy pl. az említett két test nagyságát úgy választjuk meg, hogy a tanulók kész kockáiból telerakhatok legyenek stb.) Ennyi elég is egy órára, mert kell egy óra hozzá. Közben úgyis elkerülhetetlen, hogy a két összehasonlított testet mértékül választott kis kockákból, köbcentiméterekből össze ne rakjuk s ez már biztos alapot nyújt a testek köbtartalmának a kiszámításához. (Itt is esetleg ne a kockával kezdjük, hanem pl. a téglalaku testtel, vagy négyzetes oszloppal, mert a kocka köbtartalmának kiszámítása speciális esete amannak.) — Természetes, hogy mindezeket nem a tanár végzi, hanem a tanulók. A tanár csak ügyesen irányít, lehetőleg ne is vegyék észre még azt sem a gyermekek, hogy segít, ahol a próbálkozás szekere kátyúba reked. Hiszen a terület- számítás analógiája, — persze csak, ha azt is módszeresen tanítottuk, — biztos támasz az ügyesebb tanulók számára. A mintaszerű tanításnak persze az is feltétele, hogy a tanulók hozzá legyenek szokva az ilyen szabadabb, szinte kezdeményező tevékenységhez. Ha eddig előadó módszeren tömtük őket a tudománnyal, akkor egyszerre nem fog kiválóan sikerülni az első ilyen kísérlet. De ha egyszer elkezdjük, akkor hamarosan kinyílnak a szárnyaik és erőre kap lelkűk szabad tevékenysége. Hogy igazságosak legyünk magunkkal szemben és ne építsünk légvárakat, rá kell mutatnunk egy igen fontos körülményre, ami a tanár kezét feltétlenül megköti és a módszeres tanítástól elveszi a kedvét: a módszeres tanitáshoz sok idő kell. A mi tantervi anyagunk pedig olyan nagy, hogy ha minden részét módszeresen akarnánk feldolgozni, akkor aligha találnánk olyan tantárgyat, amelynek anyagához az iskolai évben rendelkezésre álló idő elég lenne, Jelen esetben is épen két módszeres egységnek kínálkozó anyagot kellett a szaktanárnak egy órára begyömöszölni tanmenetében, hogy a heti 4 óra alatt a tantervben felvett számtan-anyagot feldolgozhassa. Minden szaktanár a maga tárgyára megállapíthatja, hogy lehetetlenül sok az az anyag, amit az előírás szerint bele kell préselni a növendékbe. Mert ilyen körülmények között jobbára csak préselésről lehet beszélni és nem igazi tanításról. Kétségtelen, hogy az adott helyzetben szinte lehetetlen akadályokba ütközik a pedagógus, ha igazán módszeres eljárással szeretné elvégezni a munkáját a rendelkezésre álló idő alatt. Az időhiány azonban ne vegye el kedvünket attól, hogy amennyire lehet, igyekezzünk megvalósítani minden tanitás sikerének előfeltételét: ne a szekunda félelmetes hatalmával, erőszakkal törekedjünk eredményt elérni, hanem igyekezzünk tanitási eljárásunkkal felkelteni és ébren tartani a tanulók érdeklődését. Tegyük a növendékek belső ügyévé az ismeretszerzés munkáját. A tanitás külső keretein nem áll módunkban változtatni, de amennyire ezek a keretek lehetővé teszik, kövessünk el mindent, hogy biztosítsuk a tanulók szabad hozzájárulását, belső odaadását a munkához. Ezzel tulajdonképen a munkaiskola legéletrevalóbb gondolatát igyekszünk megvalósítani: a tanulás munkájában a tanulók öntevékenységét vesszük igénybe. Egészen más lesz a tanitás eredménye, ha a tanulók figyelmét nem kényszer kapcsolja a tanitáshoz, hanem önkéntes hozzájárulás,
