Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Nagy Miklós: Minta-tanitások a középiskolában
155 glykoni sorhoz stb. Egyszerűen ez a tananyag, el kell végezni. Mintha teljesen elfelednénk arra még csak gondolni is, hogy mi illenék, mennyivel jobb eredménye volna tanításunknak, mennyivel jobban és könnyebben a gyermek sajátjává érnék a tanítandó anyag, ha az teljes odaadással venne részt a tanításban. Ha igazi érdeklődést tudnánk kelteni benne. Ha már a mi számunkra meg van szabva, hogy mit kell tanítanunk, ha már nem taníthatjuk azt, amit egy osztálynak, még kevésbbé egy tanulónak szellemi fejlettsége alapján és fejlődése érdekében épen az adott alkalommal legmegfelelőbbnek tartunk: első feladatunk, hogy amit tanítanunk kell, azt úgy tanítsuk, hogy a gyermek minél könnyebben, minél jobban megemészthesse, hogy ne idegen testként lökjük bele lelki világába minden új óra anyagát, hanem igyekezzünk megtalálni, minden óra tárgyához megkeresni azt a fogantyút, amellyel az osztály érdeklődéséhez hozzákapcsoljuk. Mert pl. a jelen esetben is lehetséges úgy megváltoztatni egész tanítási eljárásunkat, hogy — legalább is nagy valószinüséggel — jobban megragadjuk a tanulók lelkét, érdeklődését, ők maguk cselekvőleg, készséggel és örömmel vegyenek részt a tani- nitásban és a közösen végzett munka alapján lelkűk szerves részévé váljék az új ismeret- Ehhez azonban mindenekelőtt igen sok a felvett anyag, a módszeres egység. Egy órára tökéletesen elég a térfogat fogalmának tisztázása. A kiinduló kérdés igen helyesen volt feltéve : vájjon a test felszíne mértéke-e a test nagyságának, amivel hallgatólagosan már a térfogatát érti a tanár, vagy pedig nem szükségképen nagyobb az a test, amelynek nagyobb a felszíne ? Ezzel a kérdéssel a gyermek elé problémát állítok és tulajdonképen ezzel teremtem meg számára az aktiv beleavatkozás lehetőségét. De ahhoz nem elég egy elvont gondolati probléma helyes megfogalmazása, ezzel még csak a tanítás munkájának logikai tisztaságát alapoztam meg, hanem itt kezdődik a pedagógus nehezebb feladata: annak a problémának megoldása, hogy miképen teheti ezt a kérdést a tanulók személyes ügyévé. Ha ezt sikerül elérnem, ha tényleg a gyermekek problémájává tettem azt, amivel az új ismeret birtokába juthatnak, akkor elértem a célomat: tanítási eljárásomba belekapcsoltam növendékeim önkéntes munkáját, biztosítottam munkámhoz az ő belső hozzájárulásukat, szabad részvételüket, ezzel a sikeres tanítás előfeltételét teremtettem meg. Jelen esetben talán a következő módon lehetett volna ezt a célt elérnem. Két, e célra készített, ismert mértani testet használok tanításom kiindulásához, mind a kettő üres. Az egyik legyen egy hosszú, lapos téglaalakú test, a másik egy tömzsi kocka. A lecke kikérdezésénél már e két testnek számítjuk ki a felszínét és igy zökkenés nélkül térhetünk át az új problémára, esetleg ötletszerűen odavetve: mit gondoltok, vájjon melyikbe fér több kendermag, vagy más efféle ? Persze mindenki rámondja a nagyobb felszinű edényre, hogy abba fér több. Itt a problémánk: a felszín abszolút mértéke-é a test nagyságának, vagy van más mérték, ha van, milyen az ? Megtöltjük a két dobozt kendermaggal és kiderül csalódásunk. Nincs más hátra, minthogy keressük az egész osztállyal a megoldást és közben rájövünk a térfogat mibenlétére, felfedezzük a térfogat mértékét, sőt kezdjük megsejteni a térfogat mérésének módját
