Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 3. szám - Nagy Miklós: August Hermann Franke
96 Való igaz, hogy ma sokszor nagy szakadék van egyházi és iskolai tanításunk és a reális élet, elveink, szavaink és cselekvésünk közt. Megtartunk formákat, szokásokat, melyekben nem hiszünk többé. Ibsennek igaza van, ha arra int, hogy ezen segíteni kell. Mit ér a szép szóbeszéd, ha tetteink azt unos-untalan meghazudtolják ? Ibsen tehát egyenes lelkű, önálló, bátor jellemeket akar, de a világért sem hirdet nyers egoizmust vagy líbertinizmust. Mindvégig erkölcsi alapon áll és szigorúan erkölcsi pátosza nem egyszer Kantra emlékeztet. Amidőn sorompóba szólítja az embert a társadalmi intézmények és szokások mindent lenyűgöző hatalma ellen, mégsem csak a társadalmat teszi mindenért felelőssé, hanem kegyetlenül kipellengérezi az egyént is. Hirdeti a mai ember akaratgyönge- ségét, végzetét (Császár és Galíleus, A tenger országa, Solness.); feltünteti a társadalom vezérembereínek romlottságát. (A társadalom támaszai, Népgyülölő); kimutatja, hogy a legtöbb modern ember gyönge, hitvány báb, mely nem tud akarni, hanem amelynek folytonos megalkuvás a létele (Vadkacsa, John Gabriel Borkmann stb.); követeli a nő önállósulását, de azért nőideálját nem az agyoncsépelt Nóra, hanem a kevésbbé ismert Kis Eyolf fejezi ki Bizonyos azonban, hogy Ibsen individualizmusa mégis erősebb a kritikában, mint a pozitív ideálok fölállításában. — Kétségtelen, hogy harcias pátosza tisztulásra, magunkbaszállásra kényszerít, hogy ellent- állhatatlanul buzdít a sok képmutatás, elvtelenség, opportunizmus, konvencionális hazugság alá rekesztett igazság napfényre juttatására és ezzel segíti előkészíteni a jobb, nemesebb jövőt. De másfelől töprengő szkepticizmusa, sötét pesszimizmusa, képes erős diszharmóniát is fölidézni a lelkekben, aminek ellensúlyozására semmi sem alkalmasabb, mint a keresztyénség vallásos-erkölcsi világnézete a maga magasztos erkölcsi eszményével és megnyugtató evangéliumával. Ennek lényegét ez a nagy nevelő — sajnos — nem fogta fel és ezért nem tudta belátni, hogy az egyén és közösség követeléseinek ki kell egyenlítődniük. Az ember nem úgy lesz nemes jellemmé, ha saját énjét dédelgeti, hanem, ha a maga helyén a társas közösség javát becsületesen munkálja. Sz. Ö. August Hermann Francke. Istentől gazdagon megáldott élet fejeződött be ezelőtt 200 esztendővel Halléban. Francke halt meg 1927 júliusában. Francke a nagy piétísta, a nagy alapitványteremtő, akinek tiszta, segíteni akaró szive
