Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 1. szám - Dr. Vietórisz József: Régi céljaink, új eszközeink
4 savai az eredő irányába terelte a széthúzó erőket s ezzel új fejlődési lehetőség távlatát nyitotta meg, A magasabb általános műveltség nyújtásában és felsőbb tudományos képzésre előkészítésben megjelölt cél kerüli ugyan a szabatos részletezést, de akár kompromisszum következménye, akár szándékosan tág keret a követelmény számára, az egységes tanárképzéssel és az államsegély nyújtásának alkalmazásával rendet hozott a partikuláris szerteágazásba. Állami, községi, felekezeti és magániskoláink most már versenyezve igyekeztek előbbre vinni a szent ügyet s fenntartóik nemcsak keresték, hanem meg is találták azokat a forrásokat, amelyek verseny- képességüket minden irányban megerősítették és biztosították. Általában véve nekünk sem lehetett panaszunk szűkkeblűség vagy mostoha elbánás miatt, jóllehet fenntartóink nem teljes sikkerrel harcoltak az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtása érdekében. Szerződéseink mindenesetre azt igazolják, hogy az állam nem zárkózott el ingényeinknek lehető kielégítésétől. „A világháború és forradalmak szomorú évei azonban“, mondja Pintér, „rombadöncötték középiskoláink mintaszerű belső rendjét és kiváló tanítási eredményeit." Ötévi előkészítés után az 1924. évi XI, t.-c.-ben jelent meg az új törvény, amely szerint „a középiskolának az a feladata, hogy a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, hazafias szellemben magasabb tanulmányokhoz szükséges szellemi munkára képessé tegye." E feladat megoldása a háromtipusu, de egységes jogosítású középiskolára vár. A protestántizmusnak, annak a világnézetnek, amely mint hitelv a félre nem magyarázott kinyilatkoztatás, mint bölcselet az evolúció, mint gyakorlati élet a liberalizmus alapján áll, semmi oka nincs arra, hogy ezt a törvényt ne megnyugvással, talán örömmel is üdvözölje. Aligha múlhatatlan szükség teremtette ugyan meg, de legalább szabatosabban tűzi ki a célt. Ebben a felfogásban nincs is különbség köztünk s ez a fődolog, bár egyébként az eszközökben alkalmazott rendszerváltoztatás némi áldozatot követel eddig túlnyomóan humanisztikus irányú és sajátlagos jellegű középiskoláinktól. Ha az új hármas cél bevezető részét vizsgáljuk, amely abban tárul elénk, hogy vallásos alapon erkölcsös polgárokat neveljünk, mindjárt az első pillantásra teljes igazolását látjuk iskoláink hagyományos feladatának, törekvésének, amely az evangéliumnak egyszer vetett fundamentumára akarja építeni Istennek országát. Ránk nézve tehát ez a pont semmi újat nem jelent, legfeljebb megerősíti eddigi felfogásunk helyességét. Az első törvény bizonyára feleslegesnek is látta ennek e célnak szavakba foglalását, mert nem tehette fel, hogy öngyilkosságra vetemedjünk ; a bolsevizmus tapasztalatai azonban óvatosságra intenek. A magasabb általános műveltségnek hazafias szellemben nyújtása szintén olyan követelmény, amelynek természetes volta elemi erővel hatja át lelkünket különösen ma, amikor szerencsétlen hazánk megcsonkításának nagy tragikumát kell elszenvednünk. Ebben is teljes önérzettel hivatkozhatunk iskoláink hagyományos szellemére, amelyet dicső elődeink és vértanú hőseink drága örökségül hagytak ránk mind az idők végezetéig. A kárhozatos revolució gyalázatából mégis le kell vonnunk azt a tanulságot, hogy a kívánatos evolúciót ezután se a szónokoló, hanem a munkás hazafiságban keressük.
