Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 9-10. szám - Borsos Károly: Schneller István
Schneller István, a 80-ik évét betöltött ősz pedagógus professzor előtt hajtjuk meg jelen számunkban, mély megilletődéssel, a tanítványi hálás szeretet, a kegyeletes nagyrabecsülés, életünk fogytáig tartó kedves emlékezés, szerény, de a legfinomabb anyagból, szívünk melegéből, lelkünk fényéből készült lobogóját. Egy emberöltő távolából lengetjük feléje hálakönnyektől harmatozó szemekkel, meleg üdvözletül, lelkünk fehér kendőjét s meghatottságtól elcsukló hangon kiáltjuk hozzá a távolba: köszönjük, köszönjük, sok buzgó tanításod, köszönjük az egész életünkre szóló nagy-nagyértékű útravalót, amellyel elbocsátottál bennünket a magyar ugarra, a magyar lelkek nevelésére, a magyar kultúra építésére. Ha éreztünk s érezünk szívünkben szent hevületet az igaz, a szép, a jó, nagy eszményei iránt; ha tudtunk dolgozni nehéz időkben, igaz lelkesedéssel, törhetetlen hittel, magyar iskolákban, magyar lelkek szárnya nevelésén; ha tudunk bízni megrendítő csapások után, lenyűgöző, léleksorvasztó nehézségek között is a magyar igazságban, tudunk áldozni mindent a magyar jövendőért: — azt igennagy részben tenéked köszönjük. A te lelked tüze gyújtotta lángra a mienket, a te lelked melege termékenyítette meg a mi lelkeinket. Ha valaki, te méltán elmondhatod, hogy nem éltél hiába. Hálás tanítványok százai hintik, szórják, telekézzel, új meg új nemzedékek leikébe, azokat a nemes magvakat, amelyek csiráit te plántáltad szívükbe. Fogadd hát szívesen tanítványaid szerény megemlékezését, őszinte, igaz hálanyilatkozatát s azt a kívánságát, hogy még sokáig boldogan szemlélhesd tanítványaid hozzád méltó buzgó, nemes munkáját. Borsos Károly.
