Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 1-3. szám - Bőhm Dezső: Német tapasztalatok – magyar gondolatok
12 tanügyünk érdekében sem árt. Nem a külföld utánzását szolgálnák soraim, hanem azt, hogy a kint szerzett kedvező és kedvezőtlen tapasztalatok leszűrésével igyekezzünk haladni. Nem rendszeres lesz e beszámoló, hanem egyes kérdések körül csoportosuló, rapszódikus. 1. Gyakorlati leánynevelés. A német leánynevelés is az átalakulás stádiumában van, a háborús évek tanulságait most vonják le az illetékesek. A háború alatt mindenütt sok nő töltötte be férfiak hivatalát, ennek következtében csak erősödött a jelszó: oklevelet a nő kezébe, hogy kenyérkereseti pályákon helyezkedhessék el. Minden szülő képesítést akart gyermekének adni. 8 mi lett a helyzet? Túltermelés, az oklevelesek tömegei nem tudtak elhelyezkedni a régi állapot mellett sem s mikor jött a B lista, a létszámcsökkentés minden téren, nem hogy a nők el tudtak volna helyezkedni, hanem férfiak: családapák és férjek vesztették el állásukat, úgy hogy újra a nő munkája, keresete kellett segítségül. Circulus vitiosus ez, mely csonka hazánkban még fokozottabban jelentkezik, mi még kevésbbé bírjuk el az oklevelesek nagy tömegét, mely a szellemi proletáriátus termelője. Németországban a leánynevelés gyakorlati igyekezett lenni: a Frauenschule, továbbképző intézet 2 éves tanfolyamai elnéptelenedtek, mert semmire sem képesítettek. Mióta azonban államérvényes vizsgát lehet elvégzésük után tenni, alig képesek a jelentkezők tömegeit befogadni. Kérdezné valaki: hát ezekből nem lesznek szellemi proletárok? Óh nem, mivel oklevelükkel nem egyetemre, főiskolára, tudományos tanulmányok folytatására mennek, hanem az életbe, hol nőnek való hivatást töltenek be. így gyermek-kertésznök (milyen gyönyörű is a Frőbel elnevezése, mely a gyermeket mint valami gyenge virágot, palántát „kertésznő“ gondjaira bízza!), nevelőnök lesznek, kik lelki gazdagsággal foglalkoznak a rájuk bízott gyermekekkel s nemcsak idegen nyelv gagyogásába vezetik be, mint a nálunk ismert gouvernanteok; más iránt érdeklődők, irodavezetők, nagy üzemek (kórházak, intézetek stb.) háztartásának szakavatott vezetői lehetnek. — Ha ezt a magyar viszonyokra alkalmazni akarjuk, nézzük meg előbb a mai helyzetet. Egyeduralkodó leánygimnáziumaink (mert ipariskolával s kereskedelmi iskolákkal mi, evangélikusok nem is bírunk) felső osztályai elnéptelenednek s főleg ev. szempontból elszomorító s tanulságot rejtő e statisztika. Általában az I. év 40—50 növendékéből (főleg vidéken) 5—7 érettségizik s ez legnagyobbrészt izraelita, még r. kath. is kevés akad. Ellensúlyozásul alakult Veres Pálné intézetünkben a szülő minden szépet (elméletet, gyakorlatot) megtalál, csak egyet nem adhat elvégeztetésével gyermekének: oklevelet, képesítést. Pedig hovatovább mind több szülő veti fel, már csak megszokásból is a kérdést: mire képesít? Ezzel nekünk, ev. iskolaügyünk gondozóinak bizony számolnunk kell, mert nem elég a szép elv, a gyakorlati követelmények a fontosak; az a lényeges, hogy mit kívánnak evang. családjaink, azaz az ev. közvélemény, ennek kívánságához kell alkalmazkodnunk. Most itt a kedvező alkalom, a vallás- és közoktatásügyi miniszter törvény
