Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 1-3. szám - Bőhm Dezső: Német tapasztalatok – magyar gondolatok
13 javaslatát a leánynevelés reformjáról a nemzetgyűlés most ősszel fogadta el. E javaslat a gimnázium mellett lyceum és kollégium néven két uj típust állít fel. Azaz, hogy uj ez az állam szemében, mi ráismerünk Veres Pálné lyceumunkban 1920. óta követett elveinkre s bevált gyakorlatunkra. A lyceum modern nyelvekkel biró gimnázium lesz, a kollégium internátussal egybekötött nevelőintézet. Mindegyikben az irodalmi s művészeti nevelés, mint a női lélekhez legközelebb álló, van a középpontban. Említve ugyan nincs, de lyceumunk elvei látszanak itten; tőlünk, Raffay Sándor püspök iskolájától tanult az uj javaslat megteremtője. Már most e három typus mindegyike érettségivel s bizonyos pályákra való képesítéssel jár. Főiskolákra mehetnek elvégzésük után a tanulnivágyók, de aki nem is tanul tovább, egységes, általános műveltséget visz magával az életbe. Veres Pálné intézetünk egyéni sajátságainak megőrzésével minden megrázkódtatás nélkül alkalmazkodhatik e typusok egyikéhez (legyen lyceum, avagy kollégium), hiszen — mint kiemeltük — sokban megelőzte a javaslatot s akkor ev. egyházunknak olyan leányiskolája lesz, mely általános műveltséget ad, még pedig elméletit s gyakorlatit egyaránt, emellett azonban képesít is esetleg pályára. 2. magániskolák. Németországban könnyebb a leánynevelés körül a helyzet, de általában választékot nyujtóbb is, mert nemcsak az állam s más vele egyenrangú intézmények (község, egyház) tartanak fenn iskolákat, hanem magánosok is. Más ott a magániskola, mint a mi üzleti szellemű intézeteink, melyeket ha névleg meg nem is nevezünk, tapasztalatból mindenki tud néhány keserves példát. 2000 magániskola működik Nagynémetországban körülbelül kétszázezer növendékkel. Szükséges is ez, mert a vallásos, hazafias irányú intézetek sokkal jobban teljesíthetik a szülők kívánságát, mint az államiak. Most a szociálista államvezetés mellett fokozottabban hiánypótlók, hiszen nem egy helyt még a vallástanitást is ki akarják tenni az állami iskolákból, igy a szülő állami iskola helyett megfelelő magániskolát kereshet. Igaz, hogy az állam más tekintetben is beleszól a szülők jogaiba, bár kötelességeket ró reájuk. Taníttatni mindenki köteles gyermekét, de azt szeretné főleg a szász állam, hogy az iskolákban válogatni ne legyen joga, az iskola állami monopólium legyen: s a gyermek óvodába lépésétől kitanulása végéig kikerüljön a szülői kézből. Ez az egyéni szabadság halála lenne. Azonkívül az a nemes verseny, mely az állami s magánintézetek között fennáll, a tanítás javára válik. Ahol a nyilvános iskola nem válik be, ott a szülő gyermekét a legmegfelelőbb magániskolába adhatja. Ha ez a joga nem lesz meg, akkor egyénisége sem nyilvánulhat. De meg anyagilag is milyen terhet venne magára a túlterhelt állam 2000 intézet megváltásával s fenntartásával. Szerencsére erős az ellenzék ez elnyomó tervekkel szemben — s csak mint jellemző kórtünetet említem meg beszámolómban, hogy emlékezzünk régiekről, mikor nálunk is hasonló gondolatok jártak. Igaz, hogy sok ilyen magánintézet értékben nem egyenrangú az
