Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 4-5. szám - Dr. Soós Adorján: A történettanítás kérdéséhez
25 megindítását.“ Ez az elméletileg kigondolt elv kétségtelenül nagyon is tetszetős, de hogy ezt a problémát a gyakorlati életben, a valóban csak narrativ fokot sokszor alig elérő növendékekkel, hogyan fogjuk sikeresen megoldani, azt majd megmutatja az idő. A régi metódus szerinti tanítás a második tagozatban három osztályra osztotta szét világtörténelmünk tárgyalását és ennek keretén belül nemzeti történelmünk valóban csak „halvány reflexévé vált a nagy világpolitikai áramlatoknak, alig jelentve egyebet, mint jól rosszul keresztülvitt rekapitulációját az alsófokú narrativ tényfelsorolásoknak,“ ellenben az új tanterv a „nemzeti történelmet tette meg a világtörténelmi tanulmányok tengelyévé és a világpolitikai tájékozódás színvonalára emelte eddigi naiv történeti szemléletünket.“ Tagadhatatlan didaktikai igazságok olvashatók ki e szép mondatokból, de az elmélet mellett a gyakorlat, az elvégzendő anyag lényege mellett a szükség mást diktál és más követelményeket állít elénk a középiskolai történelmi anyag elvégeztetése alkalmával. Először is tudnunk kell azt, hogy az új középiskolai reform értelmében, nemcsak humanistikus, hanem túlnyomórészt (!) reálgimnáziumok is vannak, s ennek következtében a görög nyelv tanítását és az ó görög kultúrának ilyenképen való elsajátítását törölték a legtöbb középiskola tananyagából. A tantervnek ezt a hiányosságát a módszeresen feldolgozott görög művelődéstörténelem tanításával pótolhatnánk a jövőben, mert az elképzelhetetlen, hogy a görög kultúra ismerete nélkül bocsássuk ki növendékeinket iskoláink falai közül. Ezt a célt heti 2 órás tanítással nemcsak hogy el nem érhetjük, de még annyi eredményt sem produkálhatunk, mint a múltban, az V. osztályban, heti 3 órán keresztül; pedig akkor az ó-görög művelődéstörténeti adatokkal (ami jelen kultúránknak az alapja) könnyebben végezhettünk, mert feltehető volt, hogy esetleges tárgyi fogyatkozásokat kibővítik majd a növendékek a görög órákon hallottak alapján. Már említettem és elismerem, hogy az új tanterv a nemzeti történelmet tette a világtörténelmi tanulmányok tengelyévé azáltal, hogy „beleágyazta azt az egyetemes történelem széles folyamába.“ Ez a terv mondjuk, hogy helyes, mondjuk, hogy célszerű, elméletileg megfelelő, de gyakorlatilag ilyen formában, nem mindég célravezető. Felhozhatjuk a régi tan terv ellen, hogy a magyar történelmi fejezeteket — a középső fokon — határozottan elhanyagolta és a világtörténelmi eseményekkel kapcsolatos tárgyaláskor pozitív eredményeket alig ért el, de kérdés, hogy az új módszer alapján több haszna lesz-e a növendékekre a magyar történelem kimélyítésének és rendszeresebb, illetve módszeresebb tárgyalásának ? Nézetem szerint a végcél nem az, hogy az elméleti ötleteket belekényszerítsük egy gyakorlati tanterv keretébe, hanem inkább az lenne, hogy alaposan átgondoljuk a kibocsátandó tantervi utasításokat és olyan maradandó munkát produkáljunk, mely nemcsak ideig-óráig, hanem évtizedekre előre irányadó maradjon. Gyakorlatilag szinte értéktelen lesz az, amit a növendékek a magyar történelemből akár az V., sőt még a VI. osztályban is meg
