Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 4-5. szám - Dr. Vietórisz József: Megnyitó a Szabolcsi Tanári Kör választmányi ülésén
14 kát fokozni igyekezzünk. Még súlyosabb azonban az az akadály, amellyel szerencsétlen viszonyaink a közérdek kárára eszméink elhomályosítását, hagyományaink meggyengítését, javaink megsemmisítését hozzák magokkal. A mélyen érzett kötelességnek és elviselhetetlen kényszerűségnek e boldogtalan harcában meghallgatást kérve, segítséget sürgetve, igazságot követelve mutogatjuk vérző sebeinket, védelmezzük szerzett jogainkat, ostromoljuk rövidlátó elleneinket. Sebeink égetők, mert a méltatlan elvérzés keserűségével sajognak. Mások is kaptak sebeket s bizonyára kapnak még ma is; de volt és van szem, amely meglássa, volt és van kéz, amely bekötözze azokat. Mikor fogunk mi odajutni, hogy megérdemelt javunkra megkülönböztetett elbánás hangoztatásával olyat igényeljünk, ami nincs, holott megelégedetteknek éreznők magunkat puszta visszajutásunkkal abba a régi helyzetbe, ami volt ?! Csakugyan helyes-e az a politika, amely félretéve az egyenlő elbánás elvét, különböző mértékkel mér a közszolgálat egyenlő jogosításu munkásainak? S nem öngyilkos-e az a nemzet, amely mindent csak a ma érdekeinek szemüvegén át nézve a holnap szükségleteivel annyira nem törődik, hogy minden számítás nélkül indul a bizonytalan jövőnek? Ez okból nem hiszem, hogy belső ellenségeink lehessenek akár a közoktatás hatósági szerveiben, akár a társadalom magán-alakulataiban ; legfeljebb jóakaróink hiányzanak ott, ahol szót lehetne, sőt kellene emelniök a legfontosabb nemzeti munkát végző s a jobb jövőért dolgozó tanárság érdekében. Mi adózunk a legtöbbet azzal, hogy megcsonkult a fizetésünk s megnehezedett a megélhetésünk; mi húzzuk a legrövidebbet azzal, hogy nyakunkba szakadt a státusrendezésünk s megnehezedett az előbbre jutásunk. Ha állami érdek követeli azt, amit a nemzeti érdek kétségtelenül tilt: meg kell hajolnunk a kényszerítő parancs előtt; de nemzeti mivoltunknak ilyetén szanálása, kezünk-lábunk megkötése s jövendőnk végveszéllyel fenyegetése ellen minden erőnkből tiltakoznunk kell! Aggódva érdeklődő figyelemmel kisérvén azokat a mozgalmakat, amelyek a csődbejutott európai nemzetközi helyzetből való kibontakozás útját-módját keresik, nem hagyhatom említés nélkül a magyar külügyi társaságnak legutóbb rendezett összejöveteleit az úgynevezett páneurópai probléma megvitatása céljából, amely vita a Magyar Külpolitika cimü folyóirat ezidei novemberi számaiban olvasható. Amily kevéssé, sőt egyáltalában nem érzem magunkat hivatottaknak arra, hogy e kérdésben testületi állást foglaljunk, épp oly mértékben szükségét látom annak, hogy tárgyalása egyik — bennünket és az iskolát közelebbről érintő — mozzanatával közelebbről foglalkozzunk. Annyi bizonyos, hogy a felkapott páneurópai eszme, amelynek felvetésére — elhibázott analógiával — az Északamerikai Egyesült Államok szervezete szolgálhatott például, első pillanatra igen tetszetős gondolatnak látszik, amint azt Condenhove Kalergi gróf könyve és a bécsi páneurópai kongresszuson tartott előadása részletezi, elsősorban hadi szempontból azért, mert lehetetlenné tenne minden újabh európai háborút, továbbá gazdasági szempontból azért, mert lerontaná a keres-
