Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 1-3. szám - Borsos Károly: Megjegyzések

42 tudtával és beleegyezésével történjék. Mert ha alszunk, esetleg az egyházi törvények alkotásánál is szenvedő alanyok fogunk maradni. És majd az Egyház vezetőségének is későn fogjuk mondani azt, amit a kormánynak is hiába mondunk: rólunk, nélkülünk, sőt ellenünk határoztatok. Hagv? ITtiklós. megjegyzések. 1 * * * * * * VIII. 1. fi középiskolai tanárok fizetésrendezéséről nem szívesen beszélünk. Sohasem szerettünk ezzel a kérdéssel foglalkozni. Azt tartottuk mindig s ma is azt tartjuk, hogy aki a tanári pályára rászánja magát, annak tisztában kell lennie azzal, hogy e lépésével tulajdonképpen szegény­ségi fogadalmat tett. A háború előtt sem volt a tanárság anyagi ellátása fényes; de egyszinvonalu volt az I. folyamodásu birákéval, de biztosította a tisztes szegénységet. Ma azonban ezt sem biztosítja s az I. folyamodásu bírák anyagi ellátásától messze elmarad, de nagy hátrányban van a többi tisztviselői statusokhoz mérve is. A többiek 1918-tól kezdve mind mind részesültek valami előhaladásban; — a tanárok csak hátratételt szenvedtek; az orsz. tanáregyesület hivatalos kimutatása szerint, a tisztviselői átlaghoz mért lemaradásunk kerek 50%. Konkrét példával megvilágítva: a VI. fiz. osztályt 35 évi szol­gálat alatt elérik olyan állami tisztviselők is, akiknek előképzettsége VIII. középisk. osztály; a középiskolai tanárok nagy része sohasem juthat fel a VI. fiz. osztályba a mai rendszer szerint. Miért ez a mellőzés, ez a liáttérbeszoritás más tisztviselőkkel szemben, a békebeli viszonyokhoz képest? Elfogadható feleletet erre még senki sem adott, de nem is adhat. A tanárok sérelme tehát most nem is annyira a rossz anyagi ellátás, hanem elsősorban az az igazságtalanság, amely más tisztvi­selői csoportokhoz viszonyítva érte. A mai igazságtalan szegénységre nem tehet a tanár fogadalmat ép elmével. A tanár tud nyomorogni némán, sőt tud hősi önmegtagadással dolgozni is a nyomorúságok között, amint hosszú éveken keresztül megmutatta; de kézzelfogható igazságtalanságok nyugodt szemlélésére nincs berendezve. A tanári pszükhé igazságérzete különösképpen kifejlett, érzékeny: hiszen hiva­tásának lényege a tudományos és erkölcsi igazságok keresése és szuggesztiv átültetése az ifjú lelkekbe. Nem szabad hát a tanári lélek igazságérzetét összetörni, túlságos teherpróba alá vetni; — meg kell szüntetni sürgősen a tanári sérelmeket: ez a magyar kultúrpolitika elsőrendű, legsürgősebb feladata. Be kell ezt látnia a magyar kultúra minden barátjának. Sajnos, a képviselőház közoktatásügyi és pénzügyi bizottságainak legközelebb lefolyt tárgyalásai azt bizonyítják, hogy a tanárság anyagi helyzete alapos és sürgős javításának szükségességét sem a

Next

/
Oldalképek
Tartalom