Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 9-10. szám - Hazai és külföldi irodalom

239

2. . . az életrajziró — folytatja : Ady Párisba járása e szerelmi

viszonnyal (anyagilag is) volt kapcsolatban.“

Tudom, hogy a halottat kegyelet és kímélet illeti meg. Ez okból minden emóció nélkül, száraz higgadtsággal jelentem ki, hogy ezt a két állítást soha és sehol nem írtam le. Nem tudom megérteni, hogy boldogult Kapossy Lucián miképpen idézhetett olyan passzusokat könyvemből, amelyek — bárki ellenőrizheti — nincsenek meg abban.

Ady Lajos.

Payr Sándor: Széchenyi vallásos lelkülete. Sopron, 1926. 74. lap.

Ez a kis munka komolyan számot tesz a gazdag Széchenyi irodalomban. Oly oldalról tünteti fel a legnagyobb magyart, melyet ezideig csak kevéssé vettek figyelembe. Utaltak ugyan arra, hogy a magyar államférfi és reformátor meggyőződése a vallásos érzelmekből hajtott ki, de részletes vizsgálat tárgyává ezt a t ényezőt nem igen tették.

Payr épp ezt tűzi ki feladatul és e végből felhasználja Széchenyinek legújabban kiadott munkáit is, kivéve a naplóknak Viszota által szerkesztett Il-ik kötetét, mely már csak e dolgozat nyomtatása közben jutott a kezébe. Szerző megvizsgálja Széchenyi vallásos lelkületének általános jellemvonásait, továbbá a róni. kath. egyházhoz és a protestánsokhoz való viszonyát és arra az érdekes eredményre jut el, hogy Széchenyi a szabadelvű magyar katholikus típusa volt, aki érzelmeit az ész hatalma alá vetette és teológiai felfogásában általában a racionalizmus hatását mutatja, minélfogva a vallást igazán csak erkölcsi oldaláról tudta méltányolni. Egynémely tekintetben pedig a protestánsok szellemi rokona volt, akiknek hazafias érdemeit mindig készséggel elismerte.

Payr kiváló műve kétségkívül ellentmondást is fog kihívni maga ellen. Hiszen a Széchenyi arcképe koronként változik és az uralkodó áramlatnak megfelelőleg, ma inkább konzervativ-konzervatikusnak szeretik feltüntetni. Különben is Széchenyi annyira szövevényes egyéniség volt, hogy még ellentétes vonásokat sem nehéz az ő lelki világában felmutatni.

Payr megállapításai azonban igy is kiváló értékűek és műve tanulmányozásra a legmelegebben ajánlható. Szelényi Ödön.

Faragó Bálint: A mezőtúri református egyház története 1530—1917. 324. lap. Török-nyomda, Mezőtúr. 1927.

Faragó Bálint pedagógus volt, a legnemesebb értelemben véve. Lelkének dúsan ömlő aranyait nemcsak tanítványai körében pazarolta, de azonkívül is, minden idejét a köznek áldozta fel. Tanítani akart mindenkor. Egész élete a követésre legméltóbb példa, munkásságával is serkenteni akart a szépre, jóra és igazra Nem első munkája fenti mű, az egyháztörténelem régi munkása ő, egyik szakértekezését pedig annak idején 200 arany frankkal jutalmazta a Tiszántúli Ref. Tanáregyesület.

A nyugalombavonúlás zavartalan idejét használta fel élete fenti legnagyobb alkotására, amely a közbejött zivataros idők miatt csak most láthatott napvilágot.