Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 9-10. szám - Szigethy Lajos: A "Szép", mint az iskola világának éltető eszméje
227 De ne osztogasson a tanár olyan címeket se, amik az esztétika törvényeivel ellenkeznek. Husvétkor a római Colosseumban is jártam s ott fáradtan sütkérezve a napon — mondjuk — elaludtam és álmodtam. A régi pompájában ragyogó világcsodájának padsorain 87.000 diák szorongott, lent pedig a tipikus tanárra, mint halálra Ítélt rabszolgára, reá bocsátották, a karcerek vasrostély-ajtait felhúzva, mindazokat a szörnyeket, akiknek a nevét harmincöt év alatt a tanítványai fejéhez vagdalta. Rohant rá a sok „veszett farkas, vadszamár“, „a budai hegyek bokrai között bujkáló buta banditák bősz vezére“ és tépték, rúgták, kínozták, — a diáksereg pedig tombolt a lelkesedéstől. Fölébredvén, lihegve megfogadtam: soha többet nem cimezgetem a tanítványaimat, csak még egyszer újra kezdhessem azt a harmincöt esztendőt. És valószínűleg meg is tartanám a fogadalmamat, ha minden iskolai óra elején vattába téve a tanári szobai fiókomba elzárhatnám az idegeimet a következő óra-szünetig. Legyen a tanár olyan jóságos ember, amilyen áldott emlékű kollégám, Weber Rudolf, a cipszer költő-tanár volt. Egy májusi derűit napon a szokottnál is mosolygósabban jött ki az óráról. Kérdésemre azt felelte: hogyne örülnék, hiszen Schiller Glockéját magyaráztam és ilyenkor úgy érzem magamat, mintha én volnék ez a virágot fakasztó májusi napsugár. Ilyen legyen a tanár: fegyelmezzen is, mert különben a hátán mászkálnak a tanulói, mint Pestalozzinak, a pedagógusok királyának. De fakasszon virágot a dolog szószerinti értelmében is. Ha rajtam állna, élő virágokkal díszittetnék minden osztálytermet, de úgy, hogy ne akadályozzák a bejövetelben testvéreiket, a napsugarakat és szabad mozgásukban másik testvéreiket, a tanulókat. De fakasszon virágokat a szó allegorikus értelmében is. Vers, vers és vers, A költők legyenek a munkatársai, hogy tanítványainak necsak az eszébe, hanem a szívébe is belevigye a tanított igazságokat. Én például a középkor történetében egy pár tucat római pápát és német császárt elhagyok és két hetet arra szánok, hogy a középkor lelkét megmutassam a leggyönyörűbb tükörben, Arany János „Toldi szereimé “-nek tükörében. És legyen az iskolában sok kép, kép és kép. Ma már könnyű ez, mióta olyan vetítőgép is van, amivel levelezőlapok képeit is a vászonra varázsolhatjuk. De nem lehetnek-e igazi festmények is az iskolában ? Ne beszéljetek protestáns szegénységről, beszéljetek protestáns „magánsegiteni tudás“-ról. A mi budapesti gimnáziumunkban például Hittrich Udön buzdítására művészi tehetségű tanítványok a VIII. osztály falán freskóképekben homerosi jeleneteket örökítettek meg, Az lehet azután a sikeres tanítás, ha a fiú egyszerre hallja Homeros gyönyörű hexametereiben és látja szép freskó-képen, amint Priamos Achilles lábainál könyörög fia holttestéért. Azt mondják erre, könnyű ez a gazdag Budapesten. Ugy-e bár, ami legszegényebb, testvérünk, már tudniillik anyagiakban a legszegényebb, az aszódi Petőfi-reálgimnázium. Itt Velten
