Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 9-10. szám - Szigethy Lajos: A "Szép", mint az iskola világának éltető eszméje
228 Armand, a művésztanár gyönyörű freskókban megfestette a legnagyobbik iskolaszoba falán Petőfi életének egyes jeleneteit. Milyen öröm lehet ott a diáknak tanulnia Petőfiről, a természet költőjéről, ha láthatjS az isteni gyermeket, amint elmereng a Galga partján a fűzek alatt és a családias érzések költőjéről, mikor látja, amint ez hazaérkezve, a kocsiról leugrik, hogy odarepüljön a legkedvesebb édesanyának karjai közé. És nem lehetne-e például Budapestet utánozva másutt is igazán művészies szép domborművel hódolni a hősi halottaknak ? Vagy megörökíteni formai szépben az eszmei szépet. Valamelyik nagy tanár lelke vezérlő igazságait: amire most törekszenek budapesti gimnáziumunkban, az iskolai év végére készülvén a Böhm Károly-emléktábla megalkotására. Legyen az iskola az eszmei szépnek és a formai szépnek a temploma, hogy a tanuló bármit hall és bármit lát, minden az örök szép birodalmába emelje fel a lelkét. De a szépet nem elég megmutatni, meg is kell azt valósittatni, mert itt is igaz, hogy a «Wissen"-nél sokkal többet ér a „Können.“ A költői szép megvalósítására törekedjenek az önképzőkörök is. Ezek élére csak fiatal, vagy legalább lélekben teljesen fiatal tanárt állítanék. A diák ugyanis örök törvénynek hódolva, mind „modern“, mind „forradalmár.'1 Nem a modern írókat szidva, hanem bennük is az örök szép felcsillanását keresve és a fiukat igy is az igazi nagyok szeretetére vezetve, lehet az ifjú lelkekre igazán hatni. És hadd Írjanak az ifjak minél több verset; így tanulnak meg kevés szóval sokat mondani. És ha némileg behatolnak a verselés technikájába, fokozódik a fogékonyságuk az igazi költői művek szépségei iránt. Az ének terén és a szavak salakjától megszabadult tiszta művészet, a zene terén se tettünk meg mindent, amit a dalt és zenét kedvelő Luther hiveinek meg kellene tenniök, habár itt-ott van is örvendetes jelenség, mint például a szarvasi gimnáziumban, ahol a szegény diákokat ingyen tanítják zenére. Ifjúságunk dalkedvelése ijesztően hanyatlásnak indul. Magam láttam kiránduló idegen tanulókat, akik ahelyett, hogy a dalos pacsirtát hallgatták, vagy maguk váltak volna dalos pacsirtává, fonográf körül letelepedve az erdő ölén, holmi „uncili-muncili“-nyöszörgésben gyönyörködtek. A képzőművészeteket illetőleg, érdemes f ölj egyeznünk, hogy budapesti gimnáziumunkban Oppel Imre rajztanár „Benczúr Gyula Ifjúsági Kör" néven egyesületet alkotott a képzőművészetek és a kézügyesség ápolására. Már szépen sikerült kiállítást is rendezett a több szakosztályra oszló társaság. * Az a végső következtetésem: a szép iránt való fogékonysággal tanítványaink kezébe jövendő boldogságuk legbiztosabb zálogát adjuk, mert amit Petőfi a virágról mond, azt allegorikusán a szépre is érthetjük . „Szeresd a virágot és ne féltsd szivedet!“ Szigethy Lajos.
