Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 9-10. szám - Zsigmond Ferenc: Ady Endre. Születése ötvenedik évfordulójára
200 nemzete nyomorban hagyott pusztulni, de utolsó hónapjaiban képmutató részvéttel becézte körül. Körülbelül így tükröződött Ady szemében a magyar irodalom múltja. Ez az egyoldalú látásmód teszi érthetővé előttünk, hogy Arany János emléke iránt Ady kegyelet helyett fagyos tartózkodást vagy épen dacos lenézést tanúsított. Az Arany nagy tekintélye volt a főakadály, mely a nemzet társadalmának legértékesebb rétegénél útját állotta s jórészt ma is útját állja a forradalmi költő-utód érvényesülésének. Az irodalmi múlt hagyományaiból tehát a kedve szerint valókat tudomásul véve és értékesítve, Ady nyugat felé fordította tekintetét. A politikában is Nyugateurópa volt rá nézve az ígéret földje, a költészet terén is ott, a franciáknál talált megtermékenyülést. Nem egyik vagy másik Írónak került a konkrét hatása alá, hanem az egykorú francia líra tette tudatossá Adyban tehetségének legösztönösebb és legjellegzetesebb oldalát: a szimbolizmust. A francia szimbolista költők közül Baudelaire és Verlaine műveit ismerte közelebbről. E két költő narkotikumokra szoruló életmódjához hasonlít az Adyé is ; e tekintetben elvitathatatlanul dekadens ő is. De költői hatást inkább csak annyiban kapott tőlük, hogy látta: a költészet addigi meglehetősen konvencionális zártságú tárgykörét milyen merész módon lehet kitágítani egyfelől a megszokott erkölcsi tilalomfákon túlra, másfelől a benyomásoknak tudatalatti, ösztönös jellegű rejtekei felé s hogy ez utóbbifajta témák költői feldolgozásában mily kitűnően beváló eszköz a nem fogalmakkal, még csak nem is mindig képekkel, hanem sejtelmekkel dolgozó és hangulatokat ébresztő szimbolikus ábrázolásmód. Az erkölcsi szempont figyelmen kívül hagyása és a lelki-testi élet ösztönös jelenségeinek a kultusza, — ezek voltaképen: a naturálízmus alapelvei. Ady tehát naturálista; de művei egyúttal azt is bizonyítják, hogy épen a naturálista író veheti legjobban hasznát a szimbolikus szemléletmódnak, mert ez szerencsésen tudja enyhíteni, költőibbé avatni a naturálizmus nyerseségét. A hagyományos költészeti témakör kiszélesítésének egyik iránya, t. i. az erkölcs és ízlés tilalmi vonalának áthágása főként a Baudelaire nevéhez fűződik. Hires verskötetének (Fleurs du mal) különösen az a darabja keltett megbotránkozást, amely egy állati dög-tetem undorítóan naturálisztikus leírását adja s a költő odaszól kedveséhez: ilyen leszel te is a sírgödörben . . . Bizonyosra vehető, hogy Baudelaire tudatosan, programmszerűleg, kihívó célzatossággal nyúlt ilyen nyárspolgár-pukkasztó témákhoz, — s a közízlésnek és közmorálnak ez a forradalmi megfricskázása senki tetszését nem nyerhette meg jobban, mint az Adyét. Az ő én-jének gőgös kivételességérzete is szívesen folyamodott („csak azért is!") olyan témákhoz, motívumokhoz, kifejezésekhez, amelyek elképesztették és megbotránkoztották az olvasóközönség legnagyobb részét. Már nagyváradi tartózkodása idején megírta s az Új versek c. kötetbe is átvette azt a hírhedt költeményt, amely igy kezdődik: „Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkísérjen egész a síromba!. . .“ A Baudelaire-í példa bátorítólag hatott Ady rokoni ízlésére, úgyszintén
