Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 7-8. szám - Hazai és külföldi irodalom
173 születtek, hanem az ihletet benne a bor gőze pótolta, versei a bortól elkábult lélek szüleményei. De e beismerés után megint megszólal a védő ügyvéd s túlzásba esve kimondja, hogy Ady bűnei a perditák s borszeretése nem más, nem különösebb, mint kortársaié: az egész magyar ifjúságé és társadalomé; lehet igy megvádolni Adyt mentegetve egy egész nemzetet ? ! De folytatja felháboritólag: „Legkönnyebb megbotránkozni azon, hogy egy nagyszerű (?) élet (Ady) beletévedt a vérbaj és alkohol halálos hínárjába, de hányán voltak akkor s hányán vannak ma (sic!), akiket igazán nem magok, hanem csak Isten őriz meg attól, hogy életgyakorlatuk közben ugyanabba ne tévedjenek." Állithat-e ilyet egy lelkipásztor, nevelő? Hisz minden nevelés végső célja, hogy kifejlődjék az ifjakban az erkölcsi akaraterő, amely őket „életgyakorlatuk közben“ megtartja az erkölcsiség útján az Isten segítségével, segíts magadon, az Isten is megsegít; valóságos Istenkáromlás azt állítani, hogy sokat csak Isten őriz meg az Ady-féle bűnöktől, s akiket nem őriz meg? tehát Isten taszítja azokba! S akik az erkölcsi nevelés alapján megszilárdult akaraterővel megállják helyöket a társadalomban, azokat csak szerencsésen „kievickélt fickóknak" mondja egy lelki pásztor! Lehet-e Adynak tőle is elismert erotikus költészetének védelmében a mai egész társadalmi s pedagógiai rendszert „hazugnak s kétszínűnek" mondani, a mely oka, hogy fényes s nagyszerű ifjú (Ady) életek elpusztultak ? Lehet-e egy vezető férfiúnak alapos s gondos utánjárás nélkül az irodalomtörténet-tanárokról az Előszóban oly vádakat állítani! Én hivatkozom ezer s ezer tanítványomra, akik koronatanúk lesznek ezen igaztalan vádak ellen. Sión hegy alatt c. ciklus több versének, amelyekben nem szimbólumokban beszél, hanem ó-testamentomi egyszerű nyelven, mint egykor előadásaimban, most is dicsérem esztétikai értékét. A Patyolat izenete, Imádság úrvacsora előtt, Szelíd esti imádság. Ádám hol vagy. De teljesen igaztalan ezen állítása: „Ady az egyetlen magyar vallásos költő," amint azt meggyőzőleg kimutatták Négyesy L. s Szász Károly ; kiegészítem azzal, amit Makkai is elismert 103., 104. lapon, hogy nem Ady hagyta el a bűnt, hanem a bűnözés Adyt, egészséges állapotában (nem hagyom magam, vad tiltakozása a kálvária ellen, dacoskodása) verseiben Istennel dacoló vadság van, mikor aztán gyógyíthatatlan baja sehol sem talált enyhületet, bűnbánó lélekkel tért vissza Isten elhagyott, de reáváró szívéhez s megírta Sírni, Sírni, Sírni versét. A vádak között említi „a nagyképű homályosság s érthetetlenség" vádját; ezt a vádat azzal törekszik megcáfolni, hogy Ady nem demokratikus, hanem arisztokratikus költő, aki kitépte a költészetet a demokratikus világosság s fáradság nélküli érthetőség hínárjából (sic!), tehát mi demokraták, akik „a világosság s megérthetöség kitaposott útjához vagyunk szokva, vagy bizonyos koron túl vagyunk (nem 16—24 évesek) s megrögzöttek, mert minden művészeti alkotáshoz is először a megérthetőséget keressük, mert csak ennek alapján keletkezhetik bennünk a szép okozta gyönyörűség : nem tudjuk megérteni az uj lírát, mert a megértés feltétele az a lelki megfelelőség, amely belőlünk hiányzik. Hogyan szerezhetjük meg ezt a lelki megfelelőséget, elsőnek megfejti
