Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 7-8. szám - Hazai és külföldi irodalom
171 elfajulásának kóros következménye s jelenti az életerő csődjét. Egészséges gondolkodású, erős akaratú ember sohasem lehet pessimista . . . Makkai védő beszédét elemezve éppen Makkai szavai alapján megállapítható, hogy Adynak u. n. „hazafias" versei éppen nem fakadtak hazaszeretetből. Tudatosan mellőzi Makkai Adynak még a háború előtt a Gallílei Kör tízéves fennállása alkalmából irt ódáját, pedig szerettük volna látni, micsoda szimbólumokat talál benne, hogy igy Ady javára magyarázza e versnek alávalóságait, gazságait. A második vád „satnya érzékiség s erkölcstelenség.“ E vád megcáfolására a védő Makkai oly argumentumokat hoz föl, amelyek nem cáfolják, hanem inkább megerősítik a vád igaz voltát. Máriától Veronikáig c. fejezetnek bevezető soraiban azt állítja, hogy költészetünk törzsökös hagyománya az ideális szerelem dicsőítése. Téves állítás; nem platonikus szerelemről szólnak, hanem a lelket teljesen betöltő ideal-real szerelemről, e mellett bizonyít a Kisfaludytól felhozott példa is. Majd igy ír: „Összefügg a szerelmi lírával a magyar költészet erősen családi jellege. A szülők, főként az anya szeretete és magasztalása, a hitvesi hűség dicsőítése, a gyermek kultusza és viszont a költészetnek pedagógiai szelleme ismét állandó irodalmi hagyományunk." Mintha költészetünk szép családi jellegét a gúnynak bizonyos árnyalatával nevezné erősen családi jellegűnek, annyival inkább, mert Adyról dicsérettel említi meg, hogy nála az eddigi magyar líra családi formája csődbe jutott, vagyis a szerelem célja nem a család, mint Makkai is helyesen állítja a régi magyar szerelmi líráról, „mert a szerelem célja, koronája a család s költészetünknek ez a hagyományos szelleme erős bizonyítéka fajunk életképességének" s mégis ezen jobb meggyőződése ellenére is dicséri Advt, aki e hagyományos költészettel éles ellentétben áll, mert csak az érzéki szerelmet ismeri, amely pedig tönkre teszi fajunk életképességét. Adynál e hagyományos magyar líra csődbe jutott, mert Ady szakított a hagyománnyal s eredeti lírát teremtett, „amelyben a magyar lélek az eddigieknél sokkal differenciáltabb, mélyebb s misztikusabb költői öntudat szférájába érkezett. “ (!!) Ennek a differenciáltabb lírának forrása Makkai szerint az, hogy Ady zseni. Makkai szerint irodalmunkban csak két zseni van: Petőfi s Ady. Adjunk hálát Istennek, hogy maga M. nagyon erősen megkülönbözteti a zseni Petőfit a zseni Adytól. Petőfi adó zseni. Ady vevő zseni, valóságos Übermensch, ezért szerelmi költészetében nem fogjuk fölfedezhetni a másra irányuló szeretetet s a családi eszményt mint Petőfinél, Ady önzésével csak önmagát szereti, éli s énekli meg, mert épen ezáltal szereti, éli s énekli nemzetét" (?!) s folytatja Makkai „csakhogy egészen más dolog, ha tanító úr önző s nem törődik családjával, mint ha Ady nem ad példát az önzetlenségre s a szép családi életre, mert a tanító úr nem zseni, Ady E. pedig zseni". (!) Hogyan értsük ezt a zsenit, megfejti Makkai: Ady a költő nem ebben a világban élt, hanem önmagában, az álmok birodalmában, hol királynak hitte magát, midőn az álmok birodalma nem nyílt meg előtte, a zseni öntudata követelődzött az élettel, a valósággal szemben s a valóságban is igényelte királyi jogait, melyek képzelete világában bíborban s aranyban ékesítették, vagyis magát királynak képzelte; Makkai rá is mutat
