Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 7-8. szám - Dóczi Imre: Elnöki megnyitó az Országos Református Tanáregyesület közgyűlésén
148 A zenei művészet méltatása s a Beethoven dicsőségének tartozó hódolat köznevelésünk mai rendszere mellett jóformán kivül esik működési körünkön. Elragadtatással, csodálattal hallgatjuk felséges szimfóniáit és szonátáit, melyeket még siket állapotában is, a világ diszharmóniájából mit sem hallva, mintegy a szférák zenéjeként önnön lelkének harmóniájából alkotott. Bámulattal töltenek el az emberi élet ezer változatának, az öröm és bánat, a gyönyör és fájdalom, a szeretet ésgyűlölet csodás zenei hangfestései; de lélekművelő hatásukat érzékeltetni alig tudhatjuk. Köznevelésünk ugyanis minden fokon az intellektuális képzésre helyezvén a súlyt, leggyöngébb oldala éppen az érzelmi és eszthétikai műveltség alapvetése. Református iskoláink e tekintetben, ősi tradíciójokat követve legalább az egyházi ének- és a zenetörténet kötelező tanításával fölötte állanak ugyan az állami tanintézeteknek, de az állami tanrendszer irányadó szerepe miatt ének és zenetanárainkat még az országos tanári nyugdíjintézetbe sem tudjuk bejuttatni. Mennyire más volt az emberiség ifjúkorában a nevelési eszmény, mutatja az ókori Athén nevelési rendszere, mely katexochén esthetikaí műveltség megszerzésére irányult. Költészet és zene alkották a nevelés tényezőit, magát a szellemi nevelést is „musiké“ szóval jelölték s aki a zenében járatlan volt, művelt embernek sem tekintették. Ma természetesen az ismeretek végtelen gazdagsága s a világnézet magasabb fejlettsége mellett ily egyoldalú képzésről nem álmodozhatunk, de az Árion meséje, hogy énekével állatokat szelídített, nem fantasztikus találmány, hanem lélektani megfigyelésen alapuló példázat. A művészet erkölcsnemesítő hatása lélektani igazság. S az újkori Árion épp oly nevelője az emberiségnek, mint a pedagógus vagy morálfílozófus. A közerkölcsiség nemesítésére pedig sohasem volt nagyobb szükség, mint a világháború vadsága alatt eldurvult érzelmek mai korszakában, Hiszen az igazi kultúra nem a technika fejlettségében, hanem a lélek nemességében áll. Ha tehát a nevelés feladatául a lelki tehetségek harmonikus kiképzését tekintjük, amint tekintenünk kell, az intellektuális képzés mellett egész nevelési rendszerünkben nagyobb súlyt kell helyeznünk a jövő nemzedék érzelmi világának megnemesítésére, eszthetikai érzékének és ízlésének kifejlesztésére is, hogy a tudomány vívmányai mellett a művészi alkotás remekeit is élvezni legyenek képesek. A Beethoven magasztos művészete is, mellyel a zenei alkotás zenitjére emelkedett, ekkor válhatík az emberiség közkíncsévé, míg ma inkább csak a finomult ízlésűek műélvezetének tárgya, Sokkal közelebb áll hivatásunkhoz a másik ünnepelt geniusnak, a svájci nagy pedagógusnak, Pestalozzinak emléke, akinek nevelésügyi
